2022. január 4., kedd

2021/2022

Az év végi időszakom remekül passzolt a mostanában szokásos ügymenethez: Kató tervez, univerzum végez. Minden, de minden tervemet keresztül húzta az a hirtelen jelentkező és baromira ijesztő könyökfájdalom, ami pár nap alatt kiiktatta az ujjaimat és ezzel együtt a legapróbb, hétköznapi tevékenységeket is. Nem is volt kedvem ilyen körülmények között a szokásos évértékeléshez, de jelentem, a több frontról indított gyógytámadások eredményesnek látszanak, a fájdalom csitul, én meg felveszem az elveszett fonalakat (höhöhh).

2021. legfontosabb hozadéka, hogy viszonylag egészségesen abszolváltuk. Az agyamat továbbra is főleg a könyvek és a mókolás foglalta le, de visszatértem az intézményesített tanuláshoz is: gazdagabb lettem egy ÉFT, egy tarot és egy kronobiológia képzéssel (és szegényebb pár korlátozó hiedelemmel és tudatalatti blokkal, oh yeah!:))

A saját könyves kihívásomat teljesítettem, heti egy könyv megvolt, 53-at sikerült végig elolvasni. Párszor belenyúltam a trutyiba, azokat elengedtem, cserébe viszont tökre nem érdekelt, milyen műfajú a könyv, ha megfogott és magával vitt, az övé voltam.

Összesen 17 km fonalat dolgoztam fel!

(A festéseket meg se merem számolni, ott inkább a színekben tobzódom. :))

A fő csapásirány továbbra is a kötés (tudna is mesélni a könyököm...), rákaptam a pulcsikra, 11464 méternyit kötöttem beléjük (plusz egy zokniba, egy sálba és egy cowlba:)) A horgolás mellékvágányra került, év végén összesen egy cowl-t sikerült összehoznom, az se a leghasználhatóbb.. :D

A fonás is háttérbe szorult, bár rengeteg tervem volt, valahogy nem jött ihlet a megvalósításhoz. Ami viszont bakancslistás és összejött, az a saját fonású fonalból kötött pulcsi! 3833 métert hoztunk össze Gusztival (a rokkámmal).

A szövés majdnem teljesen kimaradt, de szerencsére jött a krea-december, elkapott az ajándékozási láz és izibe' össze is dobtam (muhaha) két sálat és egy stólát. Idén anyukám is belekóstolt, ő konyharuhákat készített (és megannyi terve van az idei évre is:)) Összesen 1264 méternyi fonalat szőttem bele a projektekbe.

Tavaly végre megint hímeztem és új kézművességet tanultam, decemberre megfertőzött a tűnemez, idén biztosan folytatom majd az ismerkedést!

Ami az új évet illeti, a terveimet is átszínezte az elmúlt napok fájdalma. Olvasni továbbra is sokat szeretnék és mivel többet vásároltam tavaly (is), mint befaltam, igyekszem a meglévő példányokból választani. Ami a fejlődést illeti, szeretnék jobban elmélyedni a tarot és a szimbológia világában, sajnos mivel minden IS érdekel, nagyon nehezen tartom a fókuszt egy területen, így sok helyen felületes a tudásom... De idén 40 leszek és ahelyett, hogy bepánikoltam volna, megéreztem az idő végtelenségét, miért ne adhatnék több időt egy-egy területnek? Egyből kevésbé lennék frusztrált magam miatt...  Szóval most igyekszem tartani a célt.

A festés folytatódik, továbbra is a fonalas csoportban lesznek online vásárok és ha a vírusistenek is úgy akarják, talán élőben is találkozhatunk a nyár folyamán! A nyereményjátékokat idén átdolgozom, havi rendszerességgel szeretnék majd játszani a KicsiKató facebook oldalon, ha még nem követtek, most érdemes átkattintani! :)

Ami a mókot illeti, most erősebb vágyat érzek pihenni, mint a tavalyi magammal versenyezni. Főleg a kötés-fonás irányában fogok idén is mozogni, de nagyon-nagyon szeretnék visszavenni ebből a furcsa, belső kényszerből, hogy többet-többet-többet.. Szívesen festegetnék továbbra is a saját kedvemre (érdekes módon pont a kronobiológia segített elfogadni, hogy ez van, én képek helyett adatokkal és érzésekkel töltöm meg a fejem, így nehéz magamtól rajzolni) és tervben van az ismerkedés a digitális művészkedéssel is.

Aztán majd meglátjuk. És ha továbbra is ügyesen dokumentálok, meglátjátok majd ti is. :))

Mindannyiunknak egészséges, boldog, alapanyagokban és mókidőben gazdag új évet kívánok! <3

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails