A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szövés/weaving. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szövés/weaving. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. január 4., kedd

2021/2022

Az év végi időszakom remekül passzolt a mostanában szokásos ügymenethez: Kató tervez, univerzum végez. Minden, de minden tervemet keresztül húzta az a hirtelen jelentkező és baromira ijesztő könyökfájdalom, ami pár nap alatt kiiktatta az ujjaimat és ezzel együtt a legapróbb, hétköznapi tevékenységeket is. Nem is volt kedvem ilyen körülmények között a szokásos évértékeléshez, de jelentem, a több frontról indított gyógytámadások eredményesnek látszanak, a fájdalom csitul, én meg felveszem az elveszett fonalakat (höhöhh).

2021. legfontosabb hozadéka, hogy viszonylag egészségesen abszolváltuk. Az agyamat továbbra is főleg a könyvek és a mókolás foglalta le, de visszatértem az intézményesített tanuláshoz is: gazdagabb lettem egy ÉFT, egy tarot és egy kronobiológia képzéssel (és szegényebb pár korlátozó hiedelemmel és tudatalatti blokkal, oh yeah!:))

A saját könyves kihívásomat teljesítettem, heti egy könyv megvolt, 53-at sikerült végig elolvasni. Párszor belenyúltam a trutyiba, azokat elengedtem, cserébe viszont tökre nem érdekelt, milyen műfajú a könyv, ha megfogott és magával vitt, az övé voltam.

Összesen 17 km fonalat dolgoztam fel!

(A festéseket meg se merem számolni, ott inkább a színekben tobzódom. :))

A fő csapásirány továbbra is a kötés (tudna is mesélni a könyököm...), rákaptam a pulcsikra, 11464 méternyit kötöttem beléjük (plusz egy zokniba, egy sálba és egy cowlba:)) A horgolás mellékvágányra került, év végén összesen egy cowl-t sikerült összehoznom, az se a leghasználhatóbb.. :D

A fonás is háttérbe szorult, bár rengeteg tervem volt, valahogy nem jött ihlet a megvalósításhoz. Ami viszont bakancslistás és összejött, az a saját fonású fonalból kötött pulcsi! 3833 métert hoztunk össze Gusztival (a rokkámmal).

A szövés majdnem teljesen kimaradt, de szerencsére jött a krea-december, elkapott az ajándékozási láz és izibe' össze is dobtam (muhaha) két sálat és egy stólát. Idén anyukám is belekóstolt, ő konyharuhákat készített (és megannyi terve van az idei évre is:)) Összesen 1264 méternyi fonalat szőttem bele a projektekbe.

Tavaly végre megint hímeztem és új kézművességet tanultam, decemberre megfertőzött a tűnemez, idén biztosan folytatom majd az ismerkedést!

Ami az új évet illeti, a terveimet is átszínezte az elmúlt napok fájdalma. Olvasni továbbra is sokat szeretnék és mivel többet vásároltam tavaly (is), mint befaltam, igyekszem a meglévő példányokból választani. Ami a fejlődést illeti, szeretnék jobban elmélyedni a tarot és a szimbológia világában, sajnos mivel minden IS érdekel, nagyon nehezen tartom a fókuszt egy területen, így sok helyen felületes a tudásom... De idén 40 leszek és ahelyett, hogy bepánikoltam volna, megéreztem az idő végtelenségét, miért ne adhatnék több időt egy-egy területnek? Egyből kevésbé lennék frusztrált magam miatt...  Szóval most igyekszem tartani a célt.

A festés folytatódik, továbbra is a fonalas csoportban lesznek online vásárok és ha a vírusistenek is úgy akarják, talán élőben is találkozhatunk a nyár folyamán! A nyereményjátékokat idén átdolgozom, havi rendszerességgel szeretnék majd játszani a KicsiKató facebook oldalon, ha még nem követtek, most érdemes átkattintani! :)

Ami a mókot illeti, most erősebb vágyat érzek pihenni, mint a tavalyi magammal versenyezni. Főleg a kötés-fonás irányában fogok idén is mozogni, de nagyon-nagyon szeretnék visszavenni ebből a furcsa, belső kényszerből, hogy többet-többet-többet.. Szívesen festegetnék továbbra is a saját kedvemre (érdekes módon pont a kronobiológia segített elfogadni, hogy ez van, én képek helyett adatokkal és érzésekkel töltöm meg a fejem, így nehéz magamtól rajzolni) és tervben van az ismerkedés a digitális művészkedéssel is.

Aztán majd meglátjuk. És ha továbbra is ügyesen dokumentálok, meglátjátok majd ti is. :))

Mindannyiunknak egészséges, boldog, alapanyagokban és mókidőben gazdag új évet kívánok! <3

2021. december 25., szombat

Nem csak a blogolást hanyagoltam idén...

 ...de szegény szövőszékem is hiába várt a sarokban. Tavaly áprilisban, az első lockdown idején szőttem utoljára, aztán valahogy sikerült túlmisztifikálnom az egészet. Ha nem egy kész felvetés vár, az előkészületek akár 10-15 órások is lehetnek a felvetés hossza és szélessége (és a hátad-vállad tűrőképessége:)) függvényében.

Mindenesetre idén decemberben megráztam magam és izibe' le is zavartam négy (!!) szövős projektet.


Előbb egy-egy sálat szőttem le. Rokon darabok, mindkettő hagyományos zoknifonalból készült felvetésre került, mindketten saját festésű fonalak, DK vastagságban. 


Amikor lekerültek a székről, megijedtem, túl sprődnek tűntek, de a kikészítés végére felpuhultak. 

A barnás-kékes November rain, 


a kékes-feketés pedig Clyde:



Harmadszorra már egy kicsit komolyabb darab került a székre. Szintén hagyományos, fekete zoknifonalat vetettem fel, de ezúttal kicsit szélesebben és hosszabban. 


Erre készült szintén saját festésű, de kicsit vékonyabb, fingering vastag fonalból a stóla Bonnie árnyalatban.



Anyukámat sose érdekelte a szövés, de most valahogy magától értetődően elkezdtünk beszélgetni róla és az is természetesnek tűnt, hogy megkérdezzem, kipróbálja-e. Rábólintott, mindhárom darabba beleszőtt, a végére pedig már azt tervezgette, melyik barátnőjének milyen konyharuhát fog szőni. :)

Így felkerült a negyedik felvetés is, ezúttal fehér Drops Safran fonalból, el se tudom mondani, mennyivel jobb volt úgy dolgozni vele, hogy láttam is, mi történik. :DDD


Sajnos csak ilyen, lámpafényes fotóm van róluk, mert a kikészítés-szegés után már csomagoltam is őket. A fekete-fehéreket én szőttem, a lilát és a barackot teljes egészében ő, egyedül. :) Lesz itt még folytatás! :)


A minták mind a handweaving.net oldalról valók. A projektek ravelry oldalán a technikai részletek mellett ott vannak a minták számai is: sálak - stóla - konyharuhák.

2020. május 7., csütörtök

ez szerelem!

Van pár alap tétel.
Fonalat festeni jó. Saját festésű fonalat felhasználni jó. Szőni jó. Saját szövőszéken szőni jó.

Viszont saját festésű fonalat saját széken megszőni a karantén kellős közepén: szuperszónikusan jó. Ehhez mérten nézzétek el ezt a kép-cunamit, ahogy imádtam a folyamat minden egyes lépését, annyira imádom a végeredményt is. :)

(A folyamatot alaposan dokumentáltam is, instagramon és a KicsiKató facebook oldal sztorijaiként megmutattam, most pedig összegyűjtöm őket egy mappába, katt ide, ha érdekelnek részletek is!)

Szövés közben pedig videókat is készítettem. Ide kattintva megnézhetitek a fonalak nyüstszálakba fűzését; itt a bordába fűzést; itt mutatom magát a szövést; itt pedig azt, ahogy az asztali szövőszéken váltogatjuk a nyüstöket

Technikai részleteket szokás szerint a ravelry adatlapon találtok, most pedig jöjjön a megbocsáthatatlan mennyiségű kép. :)).















2020. január 14., kedd

Projekttáskából sosem elég!

Az elmúlt években már mindenféléket készítettem - horgoltam, kötöttem, varrtam, de a szövés kimaradt. Egészen tavaly decemberig. :)

Szerettem volna egy puha, de strapabíró pamutszövetet, így ismét Nordfonaltól rendeltem, ezúttal Drops Safran lett a befutó. 

A sötétbarnából tekertem a felvetést. Itt nem sok szállal dolgoztam (189), de elég macerás volt a befűzés sorrendje, hát ki akartam maxolni a felvetés utáni élvezeteket. :)

Ismét a handweaving.net szuper funkcióját használtam, ahol egy kattintással meg lehet nézni, arra a befűzésre milyen szövésminták vannak még. Az első szerelem mellé (amit Erika szülinapi ajándékához néztem ki) találtam még egy mintát, volt mályva és kék fonalam a szövéshez, ezért négy projekttáskát terveztem. 

Először a piros mintával kezdtem. Most is felragasztottam a mintát kicsiben és az egész kottát, ami most ijesztően hosszú volt, 54 sorból állt. 

Hogy követni tudjam a folyamatot, letöltöttem egy appot a telefonomra (counter), a kijelzőt két percesre állítottam, a telefont pedig magam mellé tettem. Amint leszőttem egy sort, megérintettem a képernyőt, így folyamatosan követni tudtam, épp hol tartok.

Ez volt a második nyolcnyüstös befűzésem és aggódtam, nem fogok-e bekeveredni a csipeszek kapcsolgatása közben. Meglepően gyorsan ráállt a kezem és az agyam, a minta könnyen követhető volt és így, hogy excelben már előre átrajzoltam számosra, nem kellett végig gondolkodnom, épp melyik nyüst következik.

Persze itt is becsúsztak hibák - például sikerült életemben először rosszul befűzni a bordát. Kimaradt egy rés, ami szerencsére minta szövésnél nem volt látványos, csak akkor tűnt fel, mikor a szőttesek elején és végén 6-6 sornyi vásznat szőttem. (Ezt a részt szoktam varrásnál visszahajtani, kvázi ez a varrásráhagyás:))


Előbb Erika ajándékát szőttem meg, sajnos bele is keveredtem, későn derült ki, hogy 54 sor helyett csak 50-et nyomtattam ki. Így nem lett tökéletes, de rengeteg szeretet került bele ellensúlyozásként, ráadásul így mindig emlékeztetheti őt, hogy én se vagyok tökéletes. :D

Utána a kék fonallal leszőttem ugyanazt a mintát.

Aztán váltottam a második mintára. 

Háááát... amennyire jól nézett ki papírom, annyire semmilyen volt megszőve. :(

Nem tudom, mi késztetett rá, de ugyanezt leszőttem mályvával is. Semmi haladás, abszolút nem látszott semmi, csak egy nagy katyvasz.

Aztán levágtam a szövőszékről, eldolgoztam a széleket, beáztattam, kivasaltam, készre varrtam és láss csodát, gyönyörűek lettek mind!

Aki már vásárolt KicsiKató kézzel festett fonalat, tudja, hogy a köszönőkártyán mindig van egy-egy cuki gomb. A maradékok közé túrtam és mindegyikre kerestem egyet.

Imádom a végeredményt. Kettőt elajándékoztam közülük, kettőt megtartottam és alig várom, hogy újra szőhessek. Kíváncsi vagyok, hány darabnál fogom azt érezni, oké, most már elég lesz, nézzünk valami mást. :) 

2020. január 3., péntek

csillogjon ez az év!

Még december közepén álltam neki ennek a szőttesnek, vele avattam fel a maradék négy nyüstöt is, ami addig érintetlen volt. :)
Felvetéshez pamutot szerettem volna használni, sötétszürke Drops <3 9="" a="" you=""> lett a befutó a Nordfonaltól (EPI: 15), vetülék pedig a sajnos már kifuttatott Scheepjes Stardust a Szín-fonal-terápiától. 

Itt már kezdtem kiépíteni azt a hackrendszert, ami sokat segített a munka menetében: a draftot (maga a kotta, ami alapján emelgetjük a megfelelő nyüstöket) számokra váltva átmásoltam excelbe és kinyomtattam, felragasztottam a szövőszékre, csakúgy, mint a mintát, hogy egyben lássam. 

Itt még kezdetleges volt a csipeszek számozása, azóta már szépséges, új matricákat kaptak. :)

Nagyon sokat segít ez a haladásban, nem kell minden sornál gondolkodnom, hanyadik nyüst is fekete (vagyis felemelendő), a számokat követve minden sokkal egyértelműbb. Ide kattintva megnézhetitek az egész rendszert egy rövid videóban a instagramon.

A végeredmény pedig gyönyörű lett!

Adventi terítőnek (asztali futónak) szántam, de nem készült el időben, így kivárta az év végét és szerencsehozó, aranyosan csillogó, újévi terítő lett belőle. :)


(És ha már csillogás, év végére elkészült a szenteste kezdett ezüstszálas zoknim is:))

Egyéni, személyes színárnyalat, sokáig nem mertem magamnak tesztelni, de szerencsére nem narancssárga lett:))


LinkWithin

Related Posts with Thumbnails