A következő címkéjű bejegyzések mutatása: neszeszer/pouch. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: neszeszer/pouch. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. február 1., szombat

keresztszemes.projekt.tatyó

Úgy esett, hogy múltkor nem csak karácsonyt ültünk utólag, hanem bizony majdnemszilveszteri születésnapot is! 

Nehezen jött az ötlet. Kingával fecserésztünk, amikor megemlítette, hogy a vadiúj kötőtűinek varrna tartót, így már nem volt más dolgom, mint meglovagolni az ő kreatív energiáit és ráasszociálni. :))) A múltkori közöskötésen nem volt Erikánál olló, ellenben volt nála hímzés, innen már nyert ügyem volt: valamiféle neszesszer, amiben elfér minden az aktuális projekthez!

Egy esti álmatlan órában felskicceltem az ötleteket, másnap meg megvarrtam. Na nem betűről betűre, de sorvezetőnek jók a tervek. :))

Szerintem tetszett neki. Szerintem nekem is kell egy. :)

2013. december 30., hétfő

ETMI 05 - az utolsó kupac:)

Végre a végére értem a sornak, ezennel szentül fogadom, hogy sose hanyagolom így el a blogot és a fotómasinát és titeket.

Már hónapok óta terveztem, hogy a csudaszép telefonomra tokot varrok, de folyton halogattam. 

Aztán hónapok óta terveztem azt is, hogy a napi sminkcuccok is kapjanak új neszesszert, persze ezt is csak tologattam magam előtt. 

És akkor megérkezett Icarus, akire hímes tojásként vigyáztam az első perctől, így már nem volt kérdéses a varrós nap. Erika mutatott egy bárányos board-ot pinteresten, végem volt az egyik keresztszemes példánytól, gyorsan kiböködtem, másnap meg ha már előszedtem a varrógépet és az anyagokat, hát egy füst alatt letudtam az összes halogatott projektet. Szeretem őket. :)

2013. december 15., vasárnap

vasárnapi vigasságok

bifór-aftör

Mire végeztem, elfogytak a fények, de végre saját tokban minden arra érdemes.:)


2013. május 29., szerda

variációk egy témára

három neszesszer

három minta

három farmer

mégis, mennyire mások mind! egy közös van még bennük: mind azért készültek, hogy mosolyt csaljanak új tulajuk arcára! :D

2013. március 30., szombat

húsvéti sokaság

Újabb összekacsintások Fciskával! :)

A narancsos


és zöld már felkerült, 

de van még ott, ahonnan ezek jöttek! :))

Ez pedig nem eladó. Mert mit is kezdene egy "Kiss Mariska" egy fciskaságok névre szóló neszesszerrel? ;)


Nem utolsósorban pedig: áldott húsvétot nektek!

2013. március 12., kedd

van ez a csücsök-ügy

Mert hogy oké, a net személytelen*. A net rossz*. A facebook még ördögibb*.

De néha olyat kap az ember általa, ami megéri a sok spamet és elléhűtött (ugye milyen jó szó?:)))) órákat és minden rosszat: embert, értéket, barátságot. Szerencsés vagyok, több ilyen is jutott már nekem, az egyikkel pedig arra vetemedtünk, hogy közös játékot indítunk.

Amit én raktam a csomagba, az egy baglyos neszesszer, amit Fciska, az egy szuper baglyos nyaklánc. Egy játék - két nyeremény - egy nyertes. Csak egy helyesen kitöltött kérdőívet kérünk tőletek. Hm? Jöttök? :) 

*vannak, akik így gondolják

2012. május 10., csütörtök

becsszóra...

... egyelőre ez az utolsó, amit a tűimnek varrtam. A körkötőtűk összegumizva érkeztek és annyira megtetszett ez a tárolás, hogy csak egy szimpla neszesszert kaptak. Tűfestéssel Tűrajzolással díszítettem, hátuljára ugyanazt a motívumot szabadgépihímeztem. 
I promise this one is the last sewing for my needles. (for a while:)) The circular needles was packing in this way, fixed with rubber bands and I noticed this was a great way to keep them together. I decorated the pouch with free motion drawing.

Egyelőre nem érkezik új szett, úgyhogy nem kell kerülgetnem a borítékokat. :)
No sets are coming for a while, so I don't have to gawk at envelopes. :)

2012. május 1., kedd

egy (extra) hosszú hétvége margójára

Hosszú volt, az enyém hat napos, mert megtoldottam két napnyi szabadsággal. Végre utolértem magam, rengeteget pihentem, szert tettem némi frissen barnult bőrre is a tavaszi nyárnak köszönhetően. És végre nem csak kötöttem-horgoltam, varrtam is! Sokat:) 
Phew, this extra long weekend was great! We had 4 days here in Hungary, I added two extra days for them. I relaxed a lot, was sunbathing and crafting. Not just knitted and crocheted, sewed too!!
 Ez a legutóbbi, de legapróbb, egy kis neszesszer a kötéskor használt jelölőimnek. Flower power!!!
This is the last and smaller one, a purse for the knitting markers. Flower power!!!
(hamarosan hozom a többieket is bemutatásra:)
Coming soon with others:)

2011. augusztus 24., szerda

megkésett ajándék

Emlékeztek még, mikor irtó régen megünnepeltük a 600 fb-követőt? Akkor bátorsági játékot hirdettem, amit Kreavikka nyert. Szerencsémre türelmes természetnek bizonyult, mert az ajándékát bizony csak tegnap kapta meg. Mea culpa:)

Remélem, használni tudja majd ezt a fura neszeszert, aminek a belsejében két gombos, kívül pedig egy cipzáros zseb van. Késedelmi pótlékot is küldtem neki:), egy swarowskis-lepkés láncot. És csak remélni tudom, hogy máskor is játszik nálam, nem tántorította el a hosszú várakozás:)))

2011. április 10., vasárnap

kreatív hétvége

Úgy tűnik, elszállt a tavaszi fáradtságom, legalábbis ezen a hétvégén rengeteget haladtam. Ennek az egyik eredménye ez a neszesszer, saját festésű anyagból:
Ha már közeledik a tavasz (vagyis a húsvét, hova beszélek már:)), nem maradhatott le a répás nyuszis fityegő:)))
És ha a fityegő kedvéért úgyis elővettem a lila swarovskikat, kikerekedett ez a kis szitakötős nyaklánc is.
Ha tetszenek, gyere a facebookra, és jelentkezz értük, ők a négyszázas játék nyereményei:)

ui.: 'végre' lesznek a napokban bejegyzések az ajánlásokon és netes okosságokon felül is, mielőtt azt hinnétek, csak a neten lógatom a lábam egész nap:))

2011. január 12., szerda

give away:)

Nektek mi jut eszetekbe a piros színről?

Nekem a hazafiság, szerelem, szenvedély, nőiség és nőiesség, lángolás, tűz, pokol, forró nyár... Na és persze a katica. Amikor kezembe akadt ez a fonal, nem volt kérdés, tökéletes ajándék lesz így télvíz idején egy belevaló hölgynek, aki megnyeri majd...:)


A játékszabályok:
1. hagyj egy megjegyzést
2. légy állandó olvasóm, ha van rá mód
3. oszd meg a képet a blogodon vagy a bejegyzést facebookon (mivel sok játékban eme pont miatt nem veszek részt - néha ilyenekre is lusta vagyok - így aki ezt nem szeretné megtenni, természetesen ő is részt vehet a játékban!:)
4. de nem adom ám olyan könnyen!:) Mivel mostanában többször is meggyűlt a bajom a fotózással, főleg, hogy színhű képeket készítsek, így ezzel kapcsolatban kérnék tanácsot. Írjátok le, milyen szokás szerint fotóztok, hol, ha nincs módotok nappali fényben fotózni, hogy oldjátok meg, van-e valamilyen trükkötök, az utómunkálatok során hogy javítjátok fel a képeket... Persze nem kell kisregényt írni, de valamiféleképp a fotózáshoz kapcsolódjon a megjegyzésetek. Persze akinek nem fontos a fotózás vagy nincs blogja, az is jelentkezhet, csak kérem, írja ezt meg!:)

Jelentkezési határidő: vasárnap, január 16. 20:00, sorsolás később, aznap este.

Here's a new give away! What do you think about red? Red reminds me patriotism, love, flame, being and beaving like a lady, burning, fire, hell, hot summer... and of yourse ladybugs! When I saw this yarn, I knew it'll be perfect for the lady who will win it.

The rules:
1. leave a comment here
2. be my follower (at the right side of the blog)
3. share this photo in your blog or the post in facebook (well, actually you can neglect this point, if you're too lasy for it - sometimes I am:)
4. please write something about your habits of phototaking. How do you take photos, what do you do if you are not able to do it in daylight or anything about your photo-life:)

The deadline is Sunday, 16.01.2011. 20 pm (Hungarian time), I'll draw that evening, later:)

2011. január 10., hétfő

299!!!

Egészen mással akartam kezdeni, de aztán megláttam, hogy már 299 az állandó olvasók száma... Szóval ha meglesz a 300, tartunk egy újabb give away-t, jó?:))

Mondjuk lehetne a nyeremény egy horgolt neszesszer, az tetszene nektek? Hatot készítettem hétvégén, ma fel is raktam őket a meskára.

Sokszor bosszankodtam azon, hogy a meskás posztokban milyen szűkszavúak az alkotók, mintha csak a reklám miatt írnák a bejegyzést, de ma megvilágosodtam. Miután megszerkesztettem a hat adatlapot, nem lenne energiám itt is részletesen írni róluk, így arra kérlek titeket, akik pontosabb paraméterekre kíváncsiak, ugorjanak át valamelyik termékadatlapra :)))

Wow, I have 299 followers... if we'll have 300, I'm going to draw a crochet pouch, ok? I've crocheted some this weekend and uploaded them to meska.


UPDATE:
Miraemma máris tett róla, hogy jöjjön a játék, ő a 300. :) Már horgolom is a nyereményt... addig is menjetek, biztassátok őt a vadiúj varrós blogjában és nézzétek meg a családjáról, életmódjukról vezetett másik blogot is!:)


2010. július 30., péntek

francia swap

Ajjajjj, eddig el is felejtettem megmutatni, mit küldtem Nina keresztszemes swap-je keretében a páromnak. Kiböködtem egy kis free mintát és hímzős neszeszerre dolgoztam rá.
I haven't shown you what I'd sewn at Nina's swap. I cross-stitched a little free pattern and sewed a stichery's pouch with it.


A felhasznált anyagokból pedig egy összehajtható szatyrot is készítettem, hogy legyen miben hazacipelni a vásznakat és fonalakat a hímzős boltból:)
I've also sewn a collapsible bags to carry the canvas and threads home from the stitcher's shop:))


2010. július 22., csütörtök

apróságok

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én alig élek ebben a hőségben. Nincs is erőm nagyobb lélegzetvételű művekre, mint ...
I'm fed up with hit, so I cannot craft bigger projects, than ...

... horgolt teás csészére (eredeti és leírás itt és a kommentekben) ...
... crocheted pouch ...
... valamint ilyen tűpárnákra ...
... or pincushions like these ....
Ti hogy bírjátok?

2010. április 5., hétfő

húsvét, 2010.

Hogy hogyan töltöttem az idei húsvétot? A nagyszombatot így:
What have I done during this Easter? I made them on Saturday:


A vasárnapot így:
On Sunday:


A hétfőt pedig így:
And on Monday:


No, igen, pihenésre, ünneplésre nem sok energiám maradt, de nem bánom, hogy ez így alakult, remélem még sok-sok társukra kapok megrendelést a közeljövőben:)

Nem maradt időm blogolásra sem, de bízom benne, hogy a virtuális jókívánságaim nélkül is csodásan telt ez az ünnepetek!

Well, I didn't had so much time to relax and celebrate, but I don't mind it, and hope I will have more orders soon:)

I couldn't write here but hope that you had a wonderful Easter without my blessings too!

Ui.: Kalex, köszi a papírzsepis leírást a blogodban!!
ps.: I found a tutorial for tissue holder at Kalex.

2010. március 22., hétfő

hétvégi vegyes

Az elmúlt hónapokban sok időm elment a nyűgös, lusta hangulataim miatt, de úgy tűnik, a hivatalos tavasz meghozta a kedvem is - dolgos hétvége van mögöttem.
I had so many lazy days in the past few months, but I think it's just the past. Spring brought back my cheer to create - this weekend was really busy.

De előbb egy kedves kötelesség - Elinától díjat kaptam, amit ezúttal egy földimnek adnék, Anikónak, azt kívánva, minél előbb simuljanak el a dolgai:)
But at first here's a new blog award, I got it from Elina and would like to give it through to Anikó - I hope her soul will be better soon:)


Nos, nézzük a termést. Kész egy barna kord válltáska (fotó később; szeretnék még hozzá egy horgolt brosst). Aztán kész két garnitúra cicás szett, egy-egy neszesszer és irattartó (Anikó! Rösch-ös ferdepántot használtam:))) Ugyanis az történt, hogy évek óta állnak halomban az eddig furcsán rugalmasnak ítélt szalagjaim egy kiárusításból, sosem jöttem rá, mire való, de szombaton ElizAnikó egy véletlen folytán rávilágított, hogy ez bizony bevasalatlan ferdepánt:))
So the crafts. A new brown bag is finished, still don't have photo about it, I'd like to crochet a broosh for it. I sewed two sets of catty pouches and file folder.

És ha már úgyis mindjárt itt a húsvét, a Selmeczi honlapra egy textiltojásos cikk kerül majd fel, ehhez készültek a tojglik. Megmondom őszintén, nem az én világom, a végén már kisebb idegrohamokat kaptam, hogy tömködni kell be a résekbe az anyagot:)
I tried out a new part and made Easter eggs of polystyrene. Well, it won't be my favourite, I rella didn't like to stuff the fabric pieces into the little gaps...


És ezennel hivatalosan is jelentkezem Gina anyagfaló játékára. Bátran vállalva készletemet, aminek bizony egy külön fészert kellett építeni két éve. A fészer kb. 4.5x2.5 méter és már-már kitehetném rá a megtelt jelzőt.
Súlyos helyzetemhez vezető tényezők a következők:
- kb. két évnyi rőfös nőciség, ahol ugye én értesültem először a leárazásokról
- városunkban évente kétszer megrendezett varrodai kiárusítás
- kóros hörcsöglét
- kedves barátnők, akiknek az anyukája kimossa és kivasalja (!!) az anyagdarabokat, bezacskózza és gondjaimra bízza
- kicsiny városunk második vétke, egy turkáló, ahol szombatonként halomban állnak az eredeti címkével rendelkező ingek és társaik 200 ft/kg áron
Ennyi, nincs több kifogásom:) Enyhítő körülmény, hogy a fészerben tartom az egyéb krea-cuccok jelentős részét (kötőfonalak, festékek, hímzőfonalak, suba alapanyag stbstb...) Ginához hasonlóan tervben vannak nálam is táskák, neszeszerek, irattartók... Egyelőre van miből dolgoznom.

I joined to a Hungarian challenge (in free translation: eat the fabric - take it away). This is my own fabric store:) The facts which have caused this serious status:
- I worked at a real fabric store for two years - I bought them a lot
- sale at a local sewing centre twice a year
- pathological 'I'm a hamster' feeling:)
- dear friends, whose mother wash and iron the pieces before she sends them for me
- another local sin, a second hand shop where new shirts are really cheap on Saturdays)
That's all, I do not have any other excuses. Extenuative circumstances: I store here my other creative accessories like wools, dyes and threads for embroideries.
As Gina I also would like to sew bags, pouches and holders... I think I have enough fabric to sew.


2010. február 7., vasárnap

itt vagyok:)

Ezeket a neszeszereket ma varrtam, gyakorolgattam rajtuk egy számomra új tűzést, ami kicsit kukacos, de a kunkorok között van egy-egy köröcske is. Nem rossz, sokkal gyorsabban megy, mint a sima stippling, de nagyon oda kell figyelni, hogy a tűzés sűrűsége egyforma legyen mindenhol.
Here are some FO's of the day (=finished objects:)
I practiced on these pouches a new stitching when I draw little circles between the frizzlings. I like it, much faster than stippling but I have to be care of the density of stitches.


Ez pedig egy irtó rég kapott házi feladatom manifesztálódása:) Még tavaly kaptam a feladatot Anikótól az egyik foltvarrós tanfolyáskor, de ki szerettem volna díszíteni az elejét. Kikerestem a mintát, átmásoltam Martimez forradalmian működőképes és olcsó ötletét felhasználva, de rég nem volt rá időm nappali fénynél. ma aztán nekiestem, készre varrtam. Tetszik:)))
And this is an old homework's manifestation:) I got this task last year from Anikó, but wanted to decorate. After I've found the pattern, I copied it using Martimez's revolutionarily useful and cheap idea. Today I embroidered and sewed. I like it:)))


2010. január 25., hétfő

hétvégi jelentés

A hétvégém alapból jól indult, mert megkaptam a Marikánál nyert anyagcsomagomat mindenféle földi jóval megspékelve. A fotóról lemaradt a csoki (na kérem az az első pillanatban bevételezésre került:) és némi gomb is. Köszönöm!!!
My weekend was so good - I've received the pack from Marika. Look at these goodies:))


Varrásra nem sok időm jutott, mindkét nap tanítottam táncot, de azért vasárnap délután összerittyentettem két pénztárcát, egy irattartót és egy nesszeszert megrendelésre.
I didn't have too much time to sew, 'cause I had two dance lessons. I sewed only on Sunday afternoon: two purses, a file folder and a pouch for customs.


Közben vérzik a szívem, mert Meskára varrni kb. nulla időm van. De üzenem minden jövendőbeli vásárlómnak: ne csüggedjetek! Én is igyekszem ehhez a tanácshoz tartani magam, azaz jön még kutyára dér... :) (Na jó, beszüntetem a közhelyek csattogtatását.:)

2010. január 15., péntek

valósítsuk meg a fogadalmainkat...

... Mert az mindenképp kudarcérzetet generál bennünk, ha mindig csak álmodozunk, hogy majd szebbek, jobbak, tehetségesebbek leszünk, de nem teszünk semmit, nem? :)
I think we should materialize our resolutions... Because that gives us failure feeling, if we're always dreaming but do nothing, am I right? :)

Az én fogadalmaim között csupa általános dolog szerepelt, hogy nehogy csődöt mondjak velük:) Ilyen volt, hogy lehetőségeimhez képest fejlesztem a fotózást, a fotóimat és kipróbálok új technikákat. Jelentem, kipipálva - elkezdtem őket:)
I made only general resolutions to materialize them easily:) On of them was developing in taking photoes and trying new handmade techniques. Well, I proudly can say I've started them:)

Még anno Julcsy blogjáról találtam ezt a remek tutorialt, ami bemutatja, hogyan lehet fillérekből házi fotósátrat létrehozni. A doboz adott, a pauszpapír darabja 20 ft, a karton 40. 100 forintból kijött:)) Gyenge pontja a mérete, ugyanis túl nagy dobozzal nem tudok mit kezdeni, de már erre is van egy háziasított megoldásom. Kicsit elakadtam a megvalósításnál, túl nagy méretet rendeltem, aztán kifogott rajtam egy centis vasbeton cső átfűrészelése (fél óra után feladtam, ebben biztos legalább ólom van...:))
I've found this tutorial at Julcsy's blog - how to make a cheap light tent. The box is at home, the pauspaper is 20 Ft, white cardboard is 40, so I've spent 100 Fts on it (it's about 0,5 dollar). :)) It's soft spot is its size, but I have another idea for the bigger one. I'll came out with it if I can saw the iron tube:))

UPDATE:
Ja és hozzáteszem, hogy csak egy állólámpa olvasólámpájának fényét kapta felülről. Lehet játszani a fények erősségével, hogy mindhárom oldalról kap-e fényt. Tehetünk elé valamilyen színezett üveglapot, illetve a karton színén is változtathatunk, Láttam olyan tesztfotót is, ahol színezett üveglap volt az alap, csodaszépen visszatükröződött a fotótéma.

Annyit tennék még hozzá az alap tutorialhoz, hogy szerintem a doboz alját és egyik oldalát felesleges pausszal bélelni, ahova a hajlított karton kerül, ott úgyse jönne fény. Így elég a 3 oldalt megbuherálni!



Az első képek:) A pénztárcát használatba vettem már egy hete legalább, de nem adódott lehetőségem normál fényviszonyokra, hogy mutathassam. Immáron elhárult az utolsó akadály is. Szeretem, szerintem megy majd a Meskára is hasonló.
The first pics:) I sewed this purse some days ago but had no time to take photos in daylight. Now I don't have to wait for the Sun any more to show you the new goodies. I like this purse, I think I'll sew some for Meska too.



Ezek pedig megrendelésre készültek Ercsunak:) Mona is kért egyet, nem csodálom, hogy sikerük van, számomra a szitakötőknek valami tündéres aurája van, ezek szerint másoknak is.
These are for Ercsu. Mona also ordered one, I don't wonder it's showy, I think dragonflies has something fairy around themselves.



Éééééés elkészült a sál, még rittyentek hozzá brosst és mutatom. Még nem késő bejelentkezni a játékra, ha fázik a nyakatok!!
And the scarf is finished, just need to make a brooch for it and I can show them. Don't forget you have still time to join to the give away, if you're cold!!


LinkWithin

Related Posts with Thumbnails