2019. január 22., kedd

az első, az igazi...

... mert hogy az első szövődményem* egy gyakorló darab volt, ami még várja sorsa beteljesülését (aka. cipzárra és bélésre vár)... na de kezdjük az elején, jó?

Aki kicsit is tágabb életet él online kreatív körökben, észrevehette, hogy bizony 2018 a szövés éve volt. Ahogy anno két csoportra lehetett osztani a kötős barátokat (aki már fon és aki még nem), nagyjából ugyanez igaz volt most a szövésre. Boldog-boldogtalan járt szövőkurzusokra és workshopokra és műhelyekbe és olyan csodákat szőttek, hogy ember legyen a talpán, aki sokáig ellenáll.

Nekem úgy nagyjából őszig sikerült. Eleinte tervezgettem, hogy majd elmegyünk szőni a csajokkal, de minden szövőműhellyel volt egy kis gikszer. Volt, ami túl nagy, volt, ami túl kicsi, volt, ami létszámra jó, de túl széles a felvetés... Éreztem én, hogy ez a sok ellenérzés egy irányba tol és bár eszembe jutott ezúttal gyakorlottaktól tanulni, most is az autodidakta módszert választottam, mint eddig kb. mindig. Nem tudom, miért van ez így, szeretem kitapasztalni a dolgokat ahelyett, hogy mások megmondanák, szeretem a saját utamat járni, szeretek itthon kísérletezgetni.

Szóóóóval felkerestem Zsuzsa (egyébként nagyon informatív és használható webshpját - ez nálam mindig nyerő párosítás, sokat vásárolok online) és elkezdtem nézelődni a szövőkeretek között. Persze eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha tovább gyűjtögetnék és egyből egy többnyüstös asztali székkel kezdenék, de szerencsére nem tudtam addig várni. Végül egy hatvan centis Kromski Harp Forte lett a befutó. Úgy volt, hogy karácsony tájékán érkezik ehelyett december közepén már rég itt volt. A legnagyobb hajtás közepén érkezett, ezért a dobozában várta ki 25-ét, ami nálunk szerencsére nem a karácsonyi megőrülésé, hanem a nyugodt pihenésé. Mit mondjak, az a fene nagy önbizalmam - miszerint rendszerint mindenről elhiszem, hogy képes vagyok rá - egy pillanatra alábbhagyott, mikor megláttam a sok alkatrészt. Soha nem láttam szövőalkalmatosságot élőben, soha nem láttam senkit szőni élőben, innen szép nyerni, ugye? 

Pár óra alatt viszont kész is voltam vele - de még nem tudtam, működik-e. :D

Másnap aztán pikkpakk (muhaha) megcsináltam a felvetést maradék akril fonalból (felvetettem? jajj, ezek az új terminusok még nehezen mennek :D) 

és aztán már tényleg pikkpakk megszőttem az első gyakorló darabot. Fantasztikus volt, csak az pörgött a fejemben, hogy miértnemhamarabb? :D :D

Pár napra rá pedig újra nekiestem, 

most már pamut felvetéssel és direkt a szövéshez vásárolt fonallal

Hát... el vagyok ájulva. Nem magamtól, hanem az egész folyamattól. Nem ugyanaz, mint egy soknyüstös, robosztus darab, cserébe viszont azt hiszem, klasszisokkal gyorsabb és sokoldalúbb. Ha akarom, egyik nap csipkestólát szövök, másnap táskához szövök anagot, harmadnap konyharuhához, negyedik nap vastag fonallal dolgozok... (És ezt mind tervezem is 2019-re:)) És hogy mennyivel gyorsabb, mint a kötés vagy akár a horgolás! :o 

Addig is itt a végeredmény. Imádom. 


*szövevényem? szövésem? ha van horgolmány, mi a szövött kelme hasonszőrű neve? írjátok meg fb-on, addig kénytelen leszek ilyen agyament nevekkel illetni!

2019. január 1., kedd

hello, 2019!

Nem csak az évértékelő hagyományos errefelé, hanem a tervek összeszedegetése is év elején. Szóval:

Most is szentül fogadom, hogy többet fogok blogolni. 2018-ban rendesen megfeszegettem a fizikai tűrőképességem határait, volt, hogy zsinórban több hétig dolgoztam heti hét napot, muszáj visszavenni a tempót. És ha már nyugisabb az élet, talán jut majd idő fotózni és írni is - tulajdonképpen csak ez a két aspektus hátráltatta eddig a blogolásom. :D

Természetesen tovább fejlesztem a fonalas bizniszt, rengeteg ötletem van! Itt továbbra sem fogok mindenről beszámolni, ha érdekel titeket ez a rész, gyertek a fonalas csoportba

És ami a konkrét terveket illeti... Már tavaly is foglalkoztatott az instagramon végigsöprő #makenine őrület. Alapvetően arról szólna, hogy összeszedünk 9 mintát, amit szeretnénk idén megkötni/horgolni, de ez a változat nekem túl szoros. Így kissé átvariálva a szabályokat itt az én makenine-om 2019-re (nem kronológiai vagy fontossági sorrendben).
1., Szeretnék visszatérni a varrógépemhez, méltatlanul porosodik szegény a sarokban.
2., Kreamojza horgolt virágkoszorúja se két napja piszkálja a csőröm... lassacskán összegyűjtögettem hozzá sok-sok színes pamutfonalat, tavasszal mindenképp szeretnék összerakni egyet. Vagy kettőt. Vagy többet. :)
3., A zoknikkal kapcsolatban idén megpróbálok nem elszállni, ha már 4 pár összejön, annak nagyon fogok örülni!
4., Kellene egy új táska. Hogy horgolt lesz, kötött, varrott vagy szövött, még nem tudom. Talán mindből egy-egy. :)
5., Sok keresztszemes tervet tologatok magam előtt évek óta. Még nem tudom, melyikhez fogok majd, de nagyon szeretnék karácsonyra egy új képet a falra.
6., Ha már megérkezett a szövőkeret, mindenképp kell egy csipkestóla. (Tudom, mindenki kendőnek hívja, de a kötős múlt miatt nem megy az átnevezés, bocsi, nekem a kendő háromszög alakú, esetleg félkör, kör, de semmiképpen se hosszú téglalap. Kitérő off.) És aztán nagyon jó lenne eljutni egyszer-kétszer szövőműhelybe és kipróbálni a takácsmintákat. Is. 
7., Már két éve (!!) elkezdtem magamnak egy horgolt takarót, ne is firtassuk, mennyi van kész belőle... Tavaly pedig bevásároltam az Ubuntu-hoz, amihez hozzá se tudtam szagolni, szóval bármelyikük is lesz készen őszre, nagyon fogok örülni neki.
8., Rengeteg fair isle tervem van, itt okozott volna a legnagyobb nehézséget leszűkíteni a kört. Az biztos, hogy az Ixchel köztük lesz, talán még ma este nekiállok egy módosított verziójának.
9., És végül, de nem utolsó sorban jól jönne egy(-két) kötött kardigán. Az a helyzet, hogy sokkal jobban szeretek egy ideje körben kötni, mint síkban, így sokkal nehezebben állok neki - miközben szinte mindig hordok kardigánt. Szóval nem halogathatom tovább.


Drukkoljatok, amint sikerül megvalósítani egy tételt, ápdételem a fotót.  :) 

Boldog új évet mindannyiunknak, kreatív lendületet, elegendő alapanyagot, nyugis énidőt a feldolgozásukhoz és legfőképpen boldog hétköznapokat! 




LinkWithin

Related Posts with Thumbnails