A következő címkéjű bejegyzések mutatása: horgolás/crochet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: horgolás/crochet. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. december 9., szombat

Saxana kendő - (újra)kezdőknek csak óvatosan!

 Hajlamos vagyok zsigerből dönteni az élet több területén, általában a kreatív projekteket se tervezem túl...

Amikor megláttam a Saxana kendő első fotóját ravelry-n, nem is gondolkodtam, azonnal megvettem. Beleszerettem azokba a ferde vonalakba, végre célt találtam a rég festett Passion csipkémnek is.

Aztán jött a fekete leves. Az már az elején látszott, hogy nincs túlírva a minta, az viszont csak jó tizenöt perces bambulás és kutakodás után derült ki, hogy ez igaziból két minta egyben. Ami csúcsszuper lenne, ha egy picinyke említés utalna rá. Vagy mondjuk egy bekezdésnyi. 

Az első leírás és a rajz egy másik verzióhoz készült, ahol középen szimmetrikus kendő a végeredmény, az, amibe én beleszerettem, mindenféle írásos melléklet híján az utolsó lapon szerepelt ábraként. Így, hogy horgoltam már eleget, nem volt akkora gáz, de aki most kezdi... hát nem tudom, mennyi idő után jön rá a turpisságra.

Na de minden jó, ha a vége jó, az első mintaegység ismétlése után már a kezemben volt a ritmus és pár hét alatt a végére is értem. 

Fonal: KicsiKató kézzel festett, PC Passion árnyalat (700m/100g, sw. merino)

Technikai részletek szokás szerint ide kattintva, a ravelry-n! :)

2020. június 19., péntek

selfish maker

Nem találok erre jobb kifejezést, így az angol vidékről kölcsönzöm: javarészt selfish maker vagyok. Persze szeretek ajándékot kitalálni, elkészíteni, de kérésre ritkán dolgozom. Megrendelésre meg gyakorlatilag sose, lassú is vagyok, nincs az a pénz...

Amikor viszont E. megkeresett, hogy szeretne egy KicsiKató-kendőt, nem volt bennem semmi kétség. Ő végig mellettem volt az elmúlt években, szakmailag és emberileg is támogatott, a helyes úton tartott és bátorított. Bizton állíthatom, hogy ma nem lennék nélküle KicsiKató, a fonalfestő, szóval értitek... :)

Pár kérdés után leszűkítettük a kört és bár volt pár kérése, az alkotói szabadságot is meghagyta. Horgolt kendőben egyeztünk meg, kék-fehér sávosat szeretett volna, közepes méretet, a többi rajtam múlt. A fonalak 80/20 sw.merino/selymek, 700m/100g vékonyak, a kék KicsiKató Yarns (Pure Colours Collection - Honor árnyalat), a fehér festetlen.
 

A Klaziena mintáját választottuk - rég szerettem volna kipróbálni egy Whirl mintát, gyönyörűeket alkotnak a tervezők, ráadásul ezek nagy része ingyenes. 

Az első soroktól kezdve imádtam, bár bevallom, a végén már kevésbé voltam lelkes, de a végeredmény mindenért kárpótol..

Végül ~1730 méternyi fonalat horgoltam vele és blokkolás után 180*96 cm lett. Ma már E-hez költözött, elmondása szerint nagy a boldogság. <3 nbsp="" p="">

2018. szeptember 16., vasárnap

tényleg (!) új kezdet :)

Mindegy, hányszor fordítok hátat ennek a platformnak, újra és újra visszatérek. Már hetek óta tervezem, sorra gyűlnek a blogolandó témák, de végre itt vagyok. Kommentelési lehetőség továbbra sincs, nagyon várlak titeket a facebookon, az alkotós-csevegős csoportban és ha a fonalaim érdekelnek, annak itt a csoportja!
Na de a lényeg, új finished object! Sok minden történt az utóbbi negyedévben, de a legfontosabb fejlemény: október 14-én én is ott leszek a fonalaimmal a Kacskaringó fonalfesztiválon!! Már hetek óta ennek a hírnek a fényében (és lázában) égek, csoda, hogy még el tud viselni a környezetem... :)

És ha már megyek, kell valami névtábla, ami tényleg kicsikatós, nem? Fonal mindenképpen kell rá, lehetőleg saját festett. Legyen fekete, kell rá szürke és lila. Eddig jutottam a tervezgetésben, aztán egyik lépés hozta a következőt...

Először megláttam ezt a fekete képkeretet a Jyskben, ami ráadásul épp féláron volt, jött velem haza. Beszaladtam a kedvenc művészellátómba, teljesen más tervekkel, de megláttam azokat a csodás, metálfényű festékeket, egy leveles stencilt és már nem is volt kérdés, milyen legyen.

Persze a festéshez és festékhasználathoz (hacsak nem gyapjú-) lövésem sincs, jó pár hibát ejtettem, némelyik nem is annyira zavar...

Hanem történt, hogy túlszaladtam a festékkel a stencil tetején, amit úgy akartam ellensúlyozni, hogy a középső, fekete részbe belerondítottam minden színnel. (normális?)

Élőben nem ennyire durva, inkább piszkos hatású, mint ilyen fémes, de nem az igazi. Szerintetek van olyan matt fekete festék, amivel óvatosan visszajavíthatnám a betűk közötti részt? 


Mindenesetre remélem, jöttök és lemeózzátok élőben is! Nem tudom még, hova fogom tudni kitenni, de valahol ott lesz a közelünkben! :)

2017. szeptember 23., szombat

a túlbuzgóság jutalma

Talán valamikor tavaly télen volt egy kacskaringó hírlevél, amiben a nemezelt mamuszokról volt szó. Azon melegében rendeltem egy gombolyag Big Delight-ot, aztán persze elszállt a lelkesedés.

Nemrég azonban mégis nekiálltam... Szerettem volna a gigaprojektek mellé valami gyors, egyszerű sikerélményt. Sikerült is ezt abszolválni egészen addig, míg a horgolás tartott.

Hááááát, ekkora volt rám nemezelés előtt. Követtem a mintában megadott számokat és bíztam a jószerencsében. 

Nem is lett volna (talán) gond, ha nem pörgöm túl a végét és nem egy 140 (!) perces, 90 fokos programon mosom ki. Így hát...

Erika barátosnémhoz költözött, akinek szerencsémre két számmal kisebb a lába. Én meg kivárom, míg újra lesz készleten, aztán jön a mamusz 2.0 projekt. :) :)

2017. április 16., vasárnap

áldott húsvétot!

Idén ezzel a lalylala nyúllal kívánok nektek áldott húsvétot, legyen mosolygós-vidám a hétvégétek! 
<3 p="">

2017. április 6., csütörtök

variációk három fonalra

Minden ezzel a képpel kezdődött... Beleszerettem ebbe a mobiltokba és addig nézegettem, míg nem tudtam tovább ellenállni és elkészítettem a KicsiKatós változatát.

Az 1001 fonalnál kapható Scheepjes Colour Crafter fonalra esett a választásom, nagyjából sikerült megközelítenem az eredeti színeket:



Nagy volt a boldogság, tetszett is a színkombináció, rengeteg fonalam volt még, így a maradékból gyorsan horgoltam egy projekttáskát*:



(*mert projekttáskából ugye sose elég!)

És még mindig bőven volt fonal... Anyu meg már rágta a fejem egy új csipesztartóért, így beleböktem abba is:


És még mindig van a fonalakból, hihetetlen, mennyire kiadósak ezek a nagy, tízdekás gombolyagok. Mennek is a maradékos szatyorba, szuperek lesznek apró virágokhoz. 


2017. március 11., szombat

már megint beálltam a pofonosztó sorba

Van nekem ez a hülye ötletem, hogy a kutyának sk ruha kell. Nem értem, miért, ha nekem is jó a bolti cucc, de nem, egyik kutyaruha se tetszik a bó'tba. Legalább lenne egy nagy és kövér formás kutyám, nem egy egykilóhetvendekás (jah, télen felhízott egykilónyolcvanra) miniatűröm. 

Akik régebbről itt vannak, talán emlékeznek ezekre az iszonyatosan megalázó próbálkozásra. Gondoltam, ha varrva nem ment, horgoljunk! Megnéztem egy csomó mintát ravelryn, de egyik se tetszett, úgyhogy mentem a saját fejem (és a hevenyészve felvett méretek) után. Hát ez lett a vége. Első pillantásra nem is rossz!

De csak elsőre. És messziről. Mert ha közelebb merészkedünk, kiderül, hogy 
a., amorf

b., a hasánál bő

c., és úgy mindenestül nem az igazi (csak rá kell nézni erre a fintorra)

Mindenesetre nem adom fel, ha horgolva nem ment, megpróbálom majd kötve. A megvásárolható minták (és ruhák) azért sem tetszenek, mert mindnek elég szűk a lába és olyat nem akarok, Doris nagyon vékony, nem szívesen nyomorgatnám keresztül a vékony lábait a ruhán, úgyhogy ilyen gomboláspántokkal oldottam meg a rögzítést: 

A hosszából is visszább kell venni, ez a palást fazon nem előnyös két kiló alatt. :D

Megyek és festek neki valami szép fonalat, hátha az segít kijavítani ezeket a szégyenteljes égéseket. :))

2017. január 11., szerda

az első és az utolsó

Bizony, ez a két horgolt projekttáska maga az alfa és omega - a 2016-os év utolsó (titokban:)) befejezett kicsikatósága és az első, amit a frissen festett fonalaimmal követtem el. 
These project bags were the alpha and omega of my 2016 - the last projects of the year and the first ones using my brand new handdyed yarns.

Kingának és Erikának készültek karácsonyi ajándék gyanánt és hogy ne üresen kapják, festettem nekik egy kis fonnivalót. 
I crochet them for two of my spinning friends and filled the bags with handdyed alpaca. You never have enough wool. :)

Az sose árt, ha van a háznál. :))

Táskánként 15-15 g színes és 50 g törtfehér Drops Flora, 2,5 mm horgolótű.

2016. november 27., vasárnap

2014. április 20., vasárnap

Áldott húsvétot, mosolygós ünnepet nektek! :)


2013. december 29., vasárnap

ETMI 04 - sumákolós terítő

Az úgy volt, hogy anyukám idő előtt meglátta a neki készülő terítőt, így hirtelenjében azt kellett hazudnom, Kinga karácsonyi ajándéka lesz. Így viszont biztos lehettem benne, hogy mind a színek, mind a minta tetszik neki, és annál nagyobb volt az öröm és meglepettség a szülinapon, mikor az asztalra terített ajándék várta. :)

2013. november 5., kedd

lávsztori

~avagy egy nászajándék kalandos története~

Van nekem egy barátnőm. A Barát. Aki mellettem van már évtizedek óta (vicces dolog ezt harminc évesen kimondani, de tény, 20 és fél éve ismerjük egymást:)). Aki ismeri a titkokat. Aki látta a nyomorúságos pillanataimat és aki társam volt a boldogságokban is.

M. azonban elkelt. R megkérte a kezét a nagykönyvben megírtak szerint, de itt rögtön le is léptek a szokásos ösvényről: lagzi tíz héten belül. M. nem az a tipikus patópál úr, nem hisztizünk - szervezünk, csináljuk.

Hát jó. Már itt gondoltam, hogy nem lesz egyszerű, de még bizakodtam. Jóbarátként már listám volt a teendőkről, mikor elkezdtem gondolkodni, mi legyen az ajándék. Az biztos volt, hogy horgolt, mert az gyors. (muhaha...:))) Legyen monumentális, lehessen használni. Ok, legyen ágytakaró.

Szinte a döntés napján szembejött velem Annás blokkja, tudtam, őt akarom. Legyen akril, mert könnyen elérhető, strapabíró és nem nyúlik. A próbahorgolások megleptek: a fonalhoz  javasolt hármas tűvel tíz centis, míg négyes tűvel 12 centis lett a végeredmény!! Ez kicsit se mindegy, mikor az a tét, 530 vagy 360 négyzetet kell meghorgolni...

Előbb a középső köröket horgoltam, adhoc alapon, mindenféle, de főképp Itthon lévő Lisa fonalakból. Nem számoltam, nem taktikáztam, horgoltam, míg elég nem lett. Könnyen ment, talán túl könnyen is.
http://www.flickr.com/photos/8643965@N07/10696507063/in/photostream

Itt jött az első krach. Megsokszorozódott a munka, gyakorlatilag öt hétig hozzá se szagoltam a takaróhoz, se időm, se erőm nem volt. Annyira futotta csak, hogy megvegyem a másfél kilónyi szürke Lisát...

És akkor jött a másik baj. Már célegyenesben voltunk, egy héttel az esküvő előtt durva láz döntött le a lábamról. Hétfőn doki - tüdőgyulladás. Kétségbeesetten mondtam le a heti programokat, hogy legalább a szertartásra emberi külsőm legyen. És aztán jött a kedd hajnal, mikor felfedeztem magamon húsz pöttyöt. A kedd délelőtt, mikor már negyvenen voltak és a kedd délután, mikor a háziorvosnál pityeregtem, hogy denekemesküvőre kell mennem. Igen. Sikerült a horgolt pöttyöket bárányos pöttyökre cserélni. Október ötödike végül M. életének legszebb, míg az én egyik legnehezebb napom lett. Miközben ő oltárhoz vonult, én otthon feküdtem erőtlenül, többszáz bárányhimlő alatt, valahol ott mélyen.

Na de hagyjuk a tragédiát. Másnap megráztam magam és beterítettem az ágyam szürke fonalakkal. Az otthon töltött egy hét alatt annyit haladtam, mint előtte egy hónapig.
http://www.flickr.com/photos/8643965@N07/10696315484/in/photostream

Pár napja kész lettem, elégedetten hátradőltem,
http://www.flickr.com/photos/8643965@N07/10696314554/in/photostream

ma átadtam.  :)
http://www.flickr.com/photos/8643965@N07/10696335006/in/photostream

És akkor a száraznak tűnő, de itt-ott elképesztő tények:
http://www.flickr.com/photos/8643965@N07/10696332306/in/photostream

 - A minta Annástól származik, akinek itt is ezer hálám, pont a legjobbkor posztolta a blogján.
 - Július 30. és november 1. között a becsült számítások szerint 110-120 munkaórám van benne.
http://www.flickr.com/photos/8643965@N07/10696312134/in/photostream

 - A pöttyök mindenféle akril, de főleg Lisa fonalból készültek, 323 darab, összesen 880 gramm. A négyzetesítéshez elhasználtam másfél kilónyi szürke Lisát, a varráshoz 50 grammnyit, a szegélyhez 100 grammot.
 - A takaró végleges mérete 225x200 cm, összesen 2530 gramm, 6340 méter, 50,5 gombócnyi fonalból áll.
 - A horgoláskor keletkezett fonaldarabok súlya meghaladja az 50 grammot. :)
http://www.flickr.com/photos/8643965@N07/10696508043/in/photostream


De a lényeg:
Éljen az ifjú pár!!!!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails