2021. december 31., péntek

A 2021 szava nálam végül az újratervezés lett.

 Magamtól biztos más irányt adtam volna ennek az évnek, de ha visszagondolok, sokat profitáltam abból, hogy szinte minden szituban engednem kellett az elvárásaimból és rugalmasan alkalmazkodni inkább. Mint ennél a fonós projektnél.


A facebook oldalon korábban írtam róla, hogy alakult ki bennem a vágy, hogy valami gyapjas adventet csapjak idén és viszonylag sokáig lelkes is voltam. 


Festettem, kártoltam, fotóztam és örömmel vártam a decembert.


Az első két napot sikeresen abszolváltam is, aztán indult a szövős hullám, ami mellett már nem fért bele napi 1-2 óra fonás, így torlódni kezdtek a csigák. Amikor végeztünk a sok szövéssel, nekiültem, hogy behozzam a lemaradást és 2/3-nál lecsekkoltam a végeredményt, jó lesz-e.


Hát... Azt nem mondanám, hogy rossz lett, de csodával határos módon túl vékonyra fontam. Pedig a csigákkal eddig mindig a másik irányban gyűlt meg a bajom, ezért is festettem a tervezett pulcsihoz 30 helyett 36 dekát...


Napokig vergődtem, mi legyen, nézegettem kid silk színeket, hogy majd valamivel összefogom, aztán végül megvilágosodtam. Ha elengedem a pulcsi-ügyet és nem görcsölök tovább rajta, ez a 176g / 1024m csodás alapja lesz majd egy kötött/szövött stólának vagy kendőnek, ugye?

A maradék csigácskákat félretettem, ha lesz hozzá kedvem/időm, megpróbálom folytatni ugyanebben a vékonyságban, három helyett két ágat sodrok majd össze és a végképp csipkevékony fonalat majd direkt összefogom valami mohair cuccal pulcsinak. Újratervezés nélkül. vagy elajándékozom őket valami nyereményjátékon, majd kiderül. A lényeg úgyis a spontaneitás, igaz? :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails