Magamtól biztos más irányt adtam volna ennek az évnek, de ha visszagondolok, sokat profitáltam abból, hogy szinte minden szituban engednem kellett az elvárásaimból és rugalmasan alkalmazkodni inkább. Mint ennél a fonós projektnél.
A facebook oldalon korábban írtam róla, hogy alakult ki bennem a vágy, hogy valami gyapjas adventet csapjak idén és viszonylag sokáig lelkes is voltam.
Festettem, kártoltam, fotóztam és örömmel vártam a decembert.
Az első két napot sikeresen abszolváltam is, aztán indult a szövős hullám, ami mellett már nem fért bele napi 1-2 óra fonás, így torlódni kezdtek a csigák. Amikor végeztünk a sok szövéssel, nekiültem, hogy behozzam a lemaradást és 2/3-nál lecsekkoltam a végeredményt, jó lesz-e.
Hát... Azt nem mondanám, hogy rossz lett, de csodával határos módon túl vékonyra fontam. Pedig a csigákkal eddig mindig a másik irányban gyűlt meg a bajom, ezért is festettem a tervezett pulcsihoz 30 helyett 36 dekát...
Napokig vergődtem, mi legyen, nézegettem kid silk színeket, hogy majd valamivel összefogom, aztán végül megvilágosodtam. Ha elengedem a pulcsi-ügyet és nem görcsölök tovább rajta, ez a 176g / 1024m csodás alapja lesz majd egy kötött/szövött stólának vagy kendőnek, ugye?
A maradék csigácskákat félretettem, ha lesz hozzá kedvem/időm, megpróbálom folytatni ugyanebben a vékonyságban, három helyett két ágat sodrok majd össze és a végképp csipkevékony fonalat majd direkt összefogom valami mohair cuccal pulcsinak. Újratervezés nélkül. vagy elajándékozom őket valami nyereményjátékon, majd kiderül. A lényeg úgyis a spontaneitás, igaz? :)
