~avagy egy nászajándék kalandos története~
Van nekem egy barátnőm. A Barát. Aki mellettem van már évtizedek óta (vicces dolog ezt harminc évesen kimondani, de tény, 20 és fél éve ismerjük egymást:)). Aki ismeri a titkokat. Aki látta a nyomorúságos pillanataimat és aki társam volt a boldogságokban is.
M. azonban elkelt. R megkérte a kezét a nagykönyvben megírtak szerint, de itt rögtön le is léptek a szokásos ösvényről: lagzi tíz héten belül. M. nem az a tipikus patópál úr, nem hisztizünk - szervezünk, csináljuk.
Hát jó. Már itt gondoltam, hogy nem lesz egyszerű, de még bizakodtam. Jóbarátként már listám volt a teendőkről, mikor elkezdtem gondolkodni, mi legyen az ajándék. Az biztos volt, hogy horgolt, mert az gyors. (muhaha...:))) Legyen monumentális, lehessen használni. Ok, legyen ágytakaró.
Szinte a döntés napján szembejött velem Annás blokkja, tudtam, őt akarom. Legyen akril, mert könnyen elérhető, strapabíró és nem nyúlik. A próbahorgolások megleptek: a fonalhoz javasolt hármas tűvel tíz centis, míg négyes tűvel 12 centis lett a végeredmény!! Ez kicsit se mindegy, mikor az a tét, 530 vagy 360 négyzetet kell meghorgolni...
Előbb a középső köröket horgoltam, adhoc alapon, mindenféle, de főképp Itthon lévő Lisa fonalakból. Nem számoltam, nem taktikáztam, horgoltam, míg elég nem lett. Könnyen ment, talán túl könnyen is.
Itt jött az első krach. Megsokszorozódott a munka, gyakorlatilag öt hétig hozzá se szagoltam a takaróhoz, se időm, se erőm nem volt. Annyira futotta csak, hogy megvegyem a másfél kilónyi szürke Lisát...
És akkor jött a másik baj. Már célegyenesben voltunk, egy héttel az esküvő előtt durva láz döntött le a lábamról. Hétfőn doki - tüdőgyulladás. Kétségbeesetten mondtam le a heti programokat, hogy legalább a szertartásra emberi külsőm legyen. És aztán jött a kedd hajnal, mikor felfedeztem magamon húsz pöttyöt. A kedd délelőtt, mikor már negyvenen voltak és a kedd délután, mikor a háziorvosnál pityeregtem, hogy denekemesküvőre kell mennem. Igen. Sikerült a horgolt pöttyöket bárányos pöttyökre cserélni. Október ötödike végül M. életének legszebb, míg az én egyik legnehezebb napom lett. Miközben ő oltárhoz vonult, én otthon feküdtem erőtlenül, többszáz bárányhimlő alatt, valahol ott mélyen.
Na de hagyjuk a tragédiát. Másnap megráztam magam és beterítettem az ágyam szürke fonalakkal. Az otthon töltött egy hét alatt annyit haladtam, mint előtte egy hónapig.
Pár napja kész lettem, elégedetten hátradőltem,
ma átadtam. :)
Van nekem egy barátnőm. A Barát. Aki mellettem van már évtizedek óta (vicces dolog ezt harminc évesen kimondani, de tény, 20 és fél éve ismerjük egymást:)). Aki ismeri a titkokat. Aki látta a nyomorúságos pillanataimat és aki társam volt a boldogságokban is.
M. azonban elkelt. R megkérte a kezét a nagykönyvben megírtak szerint, de itt rögtön le is léptek a szokásos ösvényről: lagzi tíz héten belül. M. nem az a tipikus patópál úr, nem hisztizünk - szervezünk, csináljuk.
Hát jó. Már itt gondoltam, hogy nem lesz egyszerű, de még bizakodtam. Jóbarátként már listám volt a teendőkről, mikor elkezdtem gondolkodni, mi legyen az ajándék. Az biztos volt, hogy horgolt, mert az gyors. (muhaha...:))) Legyen monumentális, lehessen használni. Ok, legyen ágytakaró.
Szinte a döntés napján szembejött velem Annás blokkja, tudtam, őt akarom. Legyen akril, mert könnyen elérhető, strapabíró és nem nyúlik. A próbahorgolások megleptek: a fonalhoz javasolt hármas tűvel tíz centis, míg négyes tűvel 12 centis lett a végeredmény!! Ez kicsit se mindegy, mikor az a tét, 530 vagy 360 négyzetet kell meghorgolni...
Előbb a középső köröket horgoltam, adhoc alapon, mindenféle, de főképp Itthon lévő Lisa fonalakból. Nem számoltam, nem taktikáztam, horgoltam, míg elég nem lett. Könnyen ment, talán túl könnyen is.
Itt jött az első krach. Megsokszorozódott a munka, gyakorlatilag öt hétig hozzá se szagoltam a takaróhoz, se időm, se erőm nem volt. Annyira futotta csak, hogy megvegyem a másfél kilónyi szürke Lisát...
És akkor jött a másik baj. Már célegyenesben voltunk, egy héttel az esküvő előtt durva láz döntött le a lábamról. Hétfőn doki - tüdőgyulladás. Kétségbeesetten mondtam le a heti programokat, hogy legalább a szertartásra emberi külsőm legyen. És aztán jött a kedd hajnal, mikor felfedeztem magamon húsz pöttyöt. A kedd délelőtt, mikor már negyvenen voltak és a kedd délután, mikor a háziorvosnál pityeregtem, hogy denekemesküvőre kell mennem. Igen. Sikerült a horgolt pöttyöket bárányos pöttyökre cserélni. Október ötödike végül M. életének legszebb, míg az én egyik legnehezebb napom lett. Miközben ő oltárhoz vonult, én otthon feküdtem erőtlenül, többszáz bárányhimlő alatt, valahol ott mélyen.
Na de hagyjuk a tragédiát. Másnap megráztam magam és beterítettem az ágyam szürke fonalakkal. Az otthon töltött egy hét alatt annyit haladtam, mint előtte egy hónapig.
Pár napja kész lettem, elégedetten hátradőltem,
ma átadtam. :)
És akkor a száraznak tűnő, de itt-ott elképesztő tények:
- A minta Annástól származik, akinek itt is ezer hálám, pont a legjobbkor posztolta a blogján.
- Július 30. és november 1. között a becsült számítások szerint 110-120 munkaórám van benne.
- A pöttyök mindenféle akril, de főleg Lisa fonalból készültek, 323 darab, összesen 880 gramm. A négyzetesítéshez elhasználtam másfél kilónyi szürke Lisát, a varráshoz 50 grammnyit, a szegélyhez 100 grammot.
- A takaró végleges mérete 225x200 cm, összesen 2530 gramm, 6340 méter, 50,5 gombócnyi fonalból áll.
- A horgoláskor keletkezett fonaldarabok súlya meghaladja az 50 grammot. :)
De a lényeg:
Éljen az ifjú pár!!!!
