2011. június 27., hétfő

csak egy kép...

... ráadásul ennek sincs köze semmiféle kézműveskedéshez, de előbb kiöntöm nektek a lelkem.

Bizonyára feltűnt nektek, mennyire kevés a varrott holmi errefelé mostanság és mennyire sok a kötött/horgolt darab. Sokáig szinte bűntudatom volt a váltás miatt, de meggyőztem magam, amíg nem ebből élek, ez csak egy hobbi, a hobbi pedig az örömszerzésről szól vagy mifene:) Nekem meg most örömet okoz a kötés. A csendessége, a fonalak textúrája, a színek, a kialakuló minta...

De mint mindenhol, itt se fenékig tejfel az élet. Mert a kötés ezeknél sokkal több számomra. Tanít és felhívja a hibáimra a figyelmemet. Hogy legyek türelmesebb; hogy vizsgáljam felül, melyik hiba maradhat és melyik éri meg a több órányi munka visszabontásátt; hogy ne szégyelljek kérdezni és tanulni; hogy ne adjam fel; hogy feszegessem a saját határaimat...

És ez így most jó nekem. Remélem, a varrós olvasóim se pártolnak el tőlem, nemsoká jubilálok is, már megvarrtam a kétszázezer olvasós ajándékot és pár táskaterv is ott lapul a fejemben, de egy ideig még szeretném élvezni a kötőtűk csattogását, remélem, nem bánjátok:)

És ha már kevesebb a varrás, ideje több figyelmet szentelnem a fotózásra, ha úgy tetszik, félrehúzom az ablakon a függönyt, gyertek csak, kukucskáljatok be a KicsiKató-létbe:))
(a képre kattintva az új blogba juttok)
ápdét: valamiért a kép nem irányít át, ide kattintsatok:)


félreértések elkerülése végett: az oldal az amatőr fotóimat tartalmazza majd, a kritikát szívesen fogadom, de ne várjatok profi képeket!:)


2011. június 20., hétfő

azt kérditek...

... hogy milyen volt a legutóbbi közös kötés? :)


Csudaklassz!:)

Do you ask me how the last public knitting was? So good!:)

2011. június 19., vasárnap

Harlekin sál

Igazi szerelemgyerek, már a fonalába is szerelmes voltam, a sál pedig pikkpakk kész lett:)
A real love-child, I loved the yarn and knitted the scarf quickly.
Sajnos csak 20% a gyapjútartalma, emiatt nem tartja pöpecül a blokkolást, de a szerelem velejárója a szelektivitás, az ilyen apró jellemhibákkal nem foglalkozunk ugyebár...
Although this yarn contains not too much wool and the scarf doesn't really hold its blocked shape, love doesn't see small problems, does it?:)
yarn: Mohair Gold (10 dkg 550 m) Magnestől (76 g)
size: 158 x 34 cm


2011. június 15., szerda

blogajánló, vol. 11.

(remélem, nem bánjátok, hogy a terjedelmes körmondatok a mai posztból hiányoznak, a lényeg kiolvasható a cirádák nélkül is!:)

Ági: Gyönyörű gyöngyös blog... Tetszenek a színei, a formák, amiket használ, hogy nem csapong a kreatív energiája egyik kézművességből a másikba... Szép számmal nőnek ki a kezei közül az ékszerek (tán pont emiatt?:)

Adrus: Wow, ilyen blogcímmel nehéz mellélőni...:) Szintén ékszer, de egészen más, mint Ági vonala... Tetszik, hogy a sokaknál fellelhető formák és technikai megoldások mellett olyan egyediségek is vannak nála, mint a szélforgó... Hajrá, a gyurmás-gombékszeres világban (szerintem) muszáj erősíteni az egyediséget, hogy ne tűnjön el az ember munkája a süllyesztőben.

Amanda: Emlékszem, mikor rátaláltam, blogcím alapján egyből rendszeres olvasója lettem, ehhez képest mostanság csupa keresztszemest mutat, de ki bánja, ha azok ilyen szépek?:)) (Na jó, köteményből is akad szép számmal:))

Erika: Nem csak a varrományaiban lehet gyönyörködni, tanulni is lehet hozzá járni, hiszen időről időre megoszt valami szép újságot vagy hasznos tudnivalót. Az meg, hogy bemutatja a blogján a rendszeres olvasóit, csak hab a tortán:))

Aranka: (Mammka és akik még szeretik a madarakat, menjetek és nézzétek meg Aranka bannerjét!:) Csinos holmik születnek a kezei között (az applikált madarak különösen tetszenek) és olyan jó olvasni, hogy a megszerzett tudást nem tartogatja magának, a tapasztalatai olvasása közben fejlődhetünk is.

Menjetek, nézzetek körül, hátha akad ma is valami finom újdonság a bloglistátokra!:)

2011. június 13., hétfő

kész!:)

Megkötöttem, készre varrtam és felavattam! Az összes hibájával együtt szeretem, első boleróm, első nagyobb darabom, úúúúúúúgy örülök, hogy anno Anikó megmutatta a mintát és nekikezdtem:) Nem egészen olyan lett, amilyennek indult, sokkal lazább, lezserebb, de a részemről szerelem :)
És a történelmi hűség kedvéért: ott a rontott sor a karöltőnél, alul pedig hosszan... De így legalább mindig tudni fogom, melyik az alja és melyik a gallérja:) Csak a magam okulására: elég lett volna egy-két mérettel kisebb és ötös tű helyett tán még a négyest is elbírta volna. Ja és most látom, a néninek a mintán fordítva futnak a V betűk a hátán... sebaj...:)
pattern: Shawl Collar Vest (biggest size)
yarn: Italian yarn (50% wool, 50% acryl); 21 dkg
needle: 5 mm Knit Pro

2011. június 10., péntek

egy meg nem született poszt emlékére...

Itt most egy csodás posztnak kellene állnia... Szépen elterveztem a felépítését... Azzal kezdtem volna, hogy elörömködöm, befejeztem életem első boleróját!!! Itt jött volna egy fotó a kiterített darabról (leírtam volna, hogy térlátásom nulla, még gőzöm nincs, hogy fog ebből ruhadarab kerekedni, holott a kötős barátnőim biztosítottak afelől, meglesz).

Ráfókuszáltam volna arra a néhány hibára, amit belekötöttem... Egy egész sor elcsúszott, ráadásul pont a háta közepén... Felül is van benne egy félsornyi csúszás miatti probléma,alul egy egész sornyi megint... De aztán biztosítottalak volna titeket, hogy egyrészt első ekkora kötött darabomnál elfér ennyi hiba, másrészt még lelkileg nem készültem fel olyan gigantikus méretű bontásokra, hogy több sort visszamásszak, harmadrészt annyira zöldfülű vagyok a kötéshez, hogy most először figyeltem fel rá, hogy nem csak a kötésminta tér el a sima-fordított szemeknél, de már ránézésre is látom, melyik a hátul és melyik az elöl hurkolódó szem. Negyedrészt meg ennyi hiba belefér azok után, hogy már a felénél tartottam, mire rájöttem, a gallérját nem jó mintával kötöttem, totál elölről kellett volna kezdenem.

Itt a végén summáztam volna, hogy jó lesz ez így, a következő posztnál, mikor összevarrva mutatom, már csak az örömre koncentrálunk...

Egy ilyen poszt jöhetett volna létre, ha nem felejtem ki a fényképezőgépből a memóriakártyát és nem potyára kattintgatom szerencsétlent negyed órán keresztül, minden irányból rázoomolva a lényegre... Ja és ha ezt az aprócska hibát nem egy nappal később, a készre varrás után fedezem fel.

Hát ilyen lett volna:)

2011. június 7., kedd

júniusi kecskeméti közös kötés

Jucuunak hála még mindig szervezünk találkákat Kecskeméten. A legtöbb tényleges alkotás talán a legelső találkán zajlott, azóta elkanászodtunk, mutogatnivalót még csak-csak hozunk (az elmúlt időszak kreatív terméséből), egyesek folyamatban lévő munkával is készülnek, de a főbb szerepeket átvette a sütizés és kávézás/üdítőzés:)

Ha van köztetek olyan kecskeméti/Kecskemét-közeli, aki szívesen csatlakozna, ismerkedne hasonszőrűekkel, írjatok és küldöm a részleteket! A kötni tudás nem feltétel, van már lelkes keresztszemezőnk is, ugye, Zsuzsi?:)

Ha szeretnétek jönni jövő vasárnap délután, írjatok vagy csatlakozzatok a facebook-on, hogy tudjuk, kikre számítsunk!:)

ps.: csodás estém van, befejeztem végre a bolerót, a rugalmas leláncolás életemben először sikerült ténylegesen rugalmasra, ráadásul ez azt jelenti, belekezdhetek új projektekbe is!:) Holnap jövök képekkel, a héten pedig még blogajánlóval is! :)


2011. június 3., péntek

blogajánló, vol. 10.

Hölgyeim és Uraim, a séf mai ajánlata:

:)

Csokifolt: Ági és Marcsi blogjára pár hónapja akadtam, de becsülettel visszaolvastam az összes bejegyzésüket. Nem is tudom, hol kezdjem... Egyrészt nagyon tetszik, hogy ketten össze tudnak dolgozni. Magányos farkas vagyok, alkotás közben az is előfordul, hogy órákig nem szólok a környezetemben lévőkhöz, így a hozzájuk hasonló társasalkotókat kifejezetten irigylem. :) Külön figyelmetekbe ajánlom a tűzésről és talpakról szóló bejegyzéseiket, de összességében visszaolvasásra buzdítalak titeket is, sok szemet gyönyörködtető és hasznos poszt vár titeket!

Celesztiális Birodalom: Anikó blogja sem volt ismeretlen számomra. Mivel mostanában egyre gyakrabban veszem elő a hímzőtűt, őt is sűrűn látogatom, csodaszép mintákat varr ki, ráadásul horgol, gyöngy-fűz is!:) Kedvenc horgolmányom és hímzésem tőle:)

Zazálea: akit én nemes egyszerűséggel csak Zazikámnak hívok:) Ráadásul (pár év különbséggel ugyan, de) egy napon születtünk! Nem tudok szótlanul elmenni amellett, mennyire felnézek rá sok mindenért, konkrétabban nem dicsérem szembe, de tudja ő, mennyire csodálom:) A régi Zazi is tetszett (mármint a kreatív vonalra gondolok), emlékszem arra a quiltre, ami kapcsán felfigyeltem rá, de a mostani táskamániás-üzletasszonyos Zazi is bejövős!:)

Napos: Napos blogja újdonság volt számomra (emiatt szeretem ennyire a blogajánlókat, újakat fedezek fel általuk én is:) Ízig-vérig foltvarró, de örömmel fedeztem fel keresztszemest nála is. Kifejezetten tetszik, hogy újrahasznál olyan anyagokat is, amik korábban ruhák, ágyneműk vagy mások voltak, számomra még mindig ez az igazi foltvarrás (bár valljuk be, ki ne ácsingózna a szebbnél szebb bolti anyagok után...:). A virágoskert táskába azonnal beleszerettem:)

Ráhajtás: GumiPók és Zsangyal... már megint egy kettős, ráadásul még testvérek is és kötnek... Biztató kezdetek:) A blogban se fogtok csalódni, ha szeretitek a fonalakat (na és a polihisztorokat, mert van náluk mindenféle kreatívság:)) A húsvéti nyulak egyszerűen zseniálisak, de a legnagyobb csodálatot ez a keresztszemes váltotta ki belőlem, nem semmi munka lehetett!

Diusbd: Dius blogja is újdonság volt számomra, jól körbeszimatoltam nála:) Azt hiszem, nem túlzás azt mondani, az alkotásai (és nyilván az élete:) központjában a gyerkőcei vannak, így szép számmal akad nála gyerekjáték és -ruha is. Az applikációi és a horgolmányai egyből kedvencek lettek nálam, szívesen fogom olvasni a jövőben is.:)

Lányok, menjetek és köszönjetek be egymáshoz, nézzetek szét, sosem árt egy-két új blog a listánkon, igaz?:)

2011. június 1., szerda

(újabb) hírverés

Kedves olvasóim, alkotótársak, bloggerina-kolleginák!:)

Aki lemaradt a múltkori akcióról, most bepótolhatja. Ezúttal az első tíz jelentkező blogját felkutatom, átböngészem és ajánlom a blogomban! Lesznek ilyen lehetőségek a jövőben is, de hogy a többi olvasónak se legyen csömör a folytonos ajánlás, szigorúan az első tíz jelentkező fér most bele. Kéritek?:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails