2016. május 29., vasárnap

pünkösdi rózsa

Mindig is mondom magamnak, ha valamit nagyon akarok, jobb, ha azonnal megcsinálom, mert öt perc múlva már szinte biztos, hogy nem azt, nem úgy és nem akkor akarom majd. :) Még valamikor az ősidőkben megláttam ezt a kendőt és festettem hozzá gyapjat, álmodoztam róla, de csak pakolásztam dobozból dobozba. Egészen addig várakozott, míg ki nem szerettem az eredeti tervből, viszont a hosszú hétvégén meg eszembe jutott, mennyire remek lenne horgolt kendőnek*!

Szóval előkaptam és szomorúan konstatáltam, hogy az ősidőkre jellemző sutaságom benne maradt, a sötétebbik fele elég nemezesre állt össze... Sebaj, kicsit rusztikusabb lett ott, nem tudtam mindenhol szép vékonyra fellazítani, de így is eléggé bejövős.


*ó, mára már legalább 4 másik projektről tudtam biztosan, hogy az készül majd belőle, a legutóbbi verzió szerint stólának szánom. de ki tudja még, mi lesz a befutó...? :)

2016. május 16., hétfő

művészi megrekedés

Nem bírtam tovább, muszáj volt nekiesnem ennek a pár hete festett gyapjúnak. 

Mikor előszedtem a dobozból, még azt terveztem, a fraktál fonást próbálom ki rajta, de olyan hevesen tiltakozott, hogy beadtam a derekam. Elnagyoltan szétszedtem barnákra és zöldekre, az ellentábori színből is jutott mutatóba mindkét csoportba. Egy motringra terveztem őket, előbb a zöldes részeket, aztán a barnát, végül mégis külön kívánkozott. 

Így még mindig összekerülhetnek egy projektbe, de külön is megállják a helyüket. 

Már a fonás alatt megjelent a kép, ahogy be kellene mutatnom őket, alul a barna, mint a fa törzse, felül meg a lomb. Hátizé. A fejemben nagyobb lombkorona élt. :D :D

Kihasználtam a lehetőséget egy asszociációs játékra*, van, aki virágra tippelt, más zöldfejű embert látott bele. Nesze neked, művészi kifejezőképesség... :D

*én kendőt látok bele, ki hitte volna, ugye? :)

technikai részletek és több kép szokás szerint a ravelry-n: fatörzs és lombkorona

2016. május 8., vasárnap

beteljesült szerelem

Örömmel tudatjuk a kedves egybegyűlt blogolvasó-közönséggel, hogy Bumble Bee és Maci Laci felvállalták szerelmüket és május elsején végleg összekötötték életüket.
 
Egybekelésük maratoni hosszúságú (becsült idő alapján vagy 30 óra) volt, szerelmük pedig 967 méteren fonódik össze. 

(és mint minden valamirevaló lagzi után, itt is órákig tartott a takarítás, az életbe' nem dolgoztam még el ennyi fonalvéget, de megérte...)

az ifjú párról több kép és a házasság technikai részletei szokás szerint a ravelryn :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails