2019. november 28., csütörtök

a szőttes életre kel! :)

Mindig is használatra szerettem alkotni, nem a vitrinbe, így nem is volt kérdés, hogy az új szőtteseket (még ha csak gyakorló darabok is), muszáj lesz felhasználnom.
Így már a felvetés tervezésénél célirányosan haladtam, neszesszereket szerettem volna varrni. Az Alize Bahar fonalakat még valamikor tavasszal vettem, akkor még azt hittem, a merevnyüstösön végzik konyharuhaként... :)

Az alapmintát az Anne Dixon-féle könyvben találtam, bepötyögtem a Fiberworks demo programjába, hogy aztán egy kattintással lássam, melyik csipeszeket kell majd kapcsolgatni a pedálozás helyett. :)) 
Innen indultunk:

Aztán ksérletezni kezdtem a csipeszekkel (jajj, tudom, hogy van ennek normális magyar neve Zsuzsa fordítása nyomán, de nekem ezek totál csipeszek...:)))

Persze a gyakorlatban kiderült, hogy némelyik minta kukapozitív.. :D

A felvetéshez elhasználtam két motring világoskék fonalat, a vetülékekből csak 10-30 gramm fogyott. 

A szövőszékhez kapott borda 48/10-es, minden nyílásba két szálat fűztem. Talán egy kicsit sűrű lett..

Főleg akkor ijedtem meg, mikor lekerült a szőttes. Merev volt, sprőd, fogalmam sem volt, hogy fogom én ezt több rétegben varrni. Szerencsére mosás után szépen felpuhult, nagyon nehezen száradt, úgyhogy úgy egy órán keresztül vasalgattam ruhazsebkendő alatt. 

A varrás már pikkpakk megvolt. Már el is felejtettem, hogy ezeket a kicsi darabokat két másodperc megvarrni, de mire szépen visszahajtod az anyagot, a bélést beigazítod, betűzöd a cipzárt, hozzátűzöd a bélést... :)))

Persze mindegyik mintában van némi hibácska, szerencsére egyáltalán nem zavar. Azért a biztonság kedvéért a hátoldalra kerültek. :)))


Ez pedig még pár hete készült a merevnyüstösön. Nem is tudom, mit szőttem, de már elég hosszú volt, a felvetés még mindig tartott, úgyhogy az utolsó centiken beszőttem egy kis saját fonást. Sajnos nem lett túl egyenletes, már nagyon laza volt a felvetés, de sikerült ezt is úgy szabni, hogy ne zavarjanak a hibák. Mondtam már, mennyire imádom a sötét felvetést? Szinte robbannak a színek! :)


2019. november 26., kedd

Birds of a feather

Imádtam kötni ezt a kendőt!! A fonalakat megrendelésre festettem, de a világosabbnál elnéztem a fonaltípust, a sötétebb meg túl barna lett, így sajnos (:D) meg kellett tartanom őket. 

Sajnos nem az én színeim, de imádom őket együtt!

Az eredeti verzió szerint egy szál lace és egy szál mohair váltakozása alkotja a légies hatást, ahhoz képest az enyém kicsit merevebb lett. Na de a sas is nagy madár a kolibrihez, mégis tud repülni! :D

A világosabb színből 65 gramm ment bele, a sötétebből 83. Kifejezetten élveztem a sok lustát, mire meguntam volna, jött az új szín vagy a csipkerész. 

Katalin napra készült, bőven hamarabb kész lett, de annyira ellustálkodtam a száleldolgozást, hogy csak kihúzta november végéig. :))

2019. november 21., csütörtök

Amorf Hegység - avagy földrajz óra szövős módra

​Bemutatom az Amorf Hegységet. 


Magyarország közepén helyezkedik el, jellegzetes formáit a Krosmki Harp Fortén, 50 centis felvetésen, 48/10 nyüstön clasped weft technikával alakította ki a legendák szerint egy KicsiKató nevű, viszonylagosan kezdő szövő. 

Összetételét tekintve 550m/100grammos, háromnegyed részben superwash merino, negyed részben nylon, amitől nem csak puha, de strapabíró is lesz. 

Alapját világosszürke zoknifonal alkotja. 

Jellegzetes színeit a Painterman nevű színárnyalatból nyeri (KicsiKató fonalai fb csoport itt), fölötte törtfehér eget figyelhetünk meg. 

Szabad szemmel is látható, hogy a szürke talaj ellenére teli van ezer színben pompázó virágokkal.

A teljes látkép egy kiadós esőzés és száradás után  182 cm hosszú és 44 cm széles. 

Helyenként kisebb anomáliák árnyalják a képet, részben a nem túl jó minőségű felvetés, másrészt az alkotó figyelmetlensége miatt. ;)


2019. november 17., vasárnap

mese a szövésről, álmokról és a szintlépésekről

Napokig fogalmaztam ezt a posztot. Mindig megírtam, kitöröltem, újra írtam, az se tetszett.. És most is csak ülök bambán a monitor előtt. Nehéz szavakba foglalni, mikor valóra válik egy álom, amit nem is mertél megálmodni.

Akik ismernek, tudják, hogy viszonylag boldog lény vagyok. Nem vágyom nagy amplitúdókra, a hétköznapi, csendes örömökre szavazok.

És persze itt a kreatívkodás. Iszonyatosan boldoggá tesz az alkotás. Az alkotásról beszélgetés. Az alkotás mutogatása. Az alkotásról gondolkodás. Igen, én még álmomban is sűrűn szövök és fonok és létrehozok. És persze sosem elég, ami van, mindig újat szeretnék kipróbálni és megtanulni és fejlődni és továbblépni. Sokan vagyunk így, akik végigmásztuk már a különféle technikákat, hol a kötős csoportokban találtunk egymásra, hol a keresztszemesben (nlcafé másoknak is megvan?:)), aztán volt, hogy hónapokig fel se keltünk a varrógép mellől. Van, aki abbahagyta közülünk, más kemény munkával profivá küzdötte fel magát (nézzétek meg Enikő szalonját, egy csoda!). 

A "fiber arts" viszont már évek óta nem enged. Egyre több oldalról járom körbe, fonalak, kötés, horgolás, festés, fonás és persze a legutóbbi szerelem, a szövés.
Emlékszem, milyen boldog voltam, mikor meg tudtam venni a szövőkeretet, azt hittem, hogy minden álmom teljesült, mert épp akkor ez volt az elérhető álmaim plafonja. Mert ilyen is vagyok, nem álmodozom a plafonon túl. 
És akkor itt van előttem ez a csoda Zsuzsától (bolt itt), egy nyolcnyüstös, asztali Ashford szövőszék. Összeraktam (előtte napokig rettegtem), felvetettem (hiába néztem meg előtte kismillió tutorialt, mikor elkezdtem, azt se tudtam, merre van előre) és tessék, csodák születnek. 

El se tudom mondani, milyen boldog vagyok. És tudjátok mit? Ugyanilyen boldog voltam a rokkámmal. A szövőkerettel. Amikor fonallal csenget be a postás. Könyv érkezik a bookdepository-tól. Mert ez is csak egy eszköz. Sokáig azt hittem, számomra csak egy szint járható.  De remélem, ez a szövőszék mindig emlékeztetni fog, hogy a plafon igyenis feljebb tolható és sok emelet elérhető. Nem csak anyagi vonalon. Hogy képes vagyok arra is, amiről azt hittem, lehetetlen. Hogy a korlátaink szinte mindig csak a fejünkben léteznek. Hogy ha elhiszem magamról, hogy meg tudom csinálni, akkor tényleg meg tudom csinálni..
Kellemes emeletbejárásokat kívánok mindannyiunknak, bocsássátok meg ezt a szokatlan hangvételű bejegyzést. Jövök majd vissza viccesebbekkel. Meg unalmasokkal. Meg nemtudokmitírninézzétekaképeket-félékkel! :)


Na és akkor nézzük a puszta tényeket:
 - a szövőszék cirka 15 kilós, ~90 centi széles (ezért olyan nehéz az egészet fotózni:)))
 - 8 nyüstös, 80 centis leszőhető szélességű Ashford asztali szövőszék
 - Harmatcseppek Zsuzsától vettem, szívből ajánlom. alapból ő összerakja, ha el tudsz érte menni és segít az első felvetésnél is, nekem nem sikerült megoldani az odajutás+idő párosítást, így maradt a házi ikejáskodás. :) 
 - nettó hat óra alatt raktam össze, ebben nincs a kicsomagolás és a nyüstszálak (hogy hívják magyarul??) szétszedegetése, ez kábé plusz 2 óra volt. :o 
 - sose láttam még ilyen bonyolult szövőszéket élőben, úgyhogy nulla előzetes tudással vágtam neki. egy ponton össze is omlottam, kicsit sajnáltam magam, hogy jajj, ezzel is egyedül kell megküzdenem, szegény Kató. aztán öt perc múlva újra az volt az alapállapot, hogy de ügyes ez a Kató, még ezt is meg tudja csinálni. csak ő, egyedül! :)
 - kétszer egyeztettem Zsuzsával, mindkétszer megerősítés kellett, hogy ezt így, tényleg jó lesz? jó lett. :)))
 - ha jól számoltam, 190 részből áll :o 
 - és körülbelül mindent meg akarok szőni. mindent is. :) 


És végre a lényeg: kééééépek! :) :)

Tetris challenge Ashford módra. Rá se fért minden alkatrész a dupla asztalra.

Kinek nincs segítsége, legyen sok kreatív könyve, támaszként! ;) 

Magad uram, ha szolgád nincsen. Biztos könnyebb összeszerelni a 40 centis változatot.. :D

Sok munkával, órával, káromkodással és némi csüggedéssel később. Úgy tűnik, rendben van! :)

A legnagyobb mumus.. :) 




Nem lazsál Kromski merevnyüstös haverom se - a hátulján felvetés tekerhető! ;)

Kétszer álltam neki, nem voltam benne biztos, hogy a nullához közelítő térlátásom elég lesz a használható tekercseléshez. 

Itt még nem voltam benne biztos, hogy jó lesz..



Elég kócosnak tűnt..



De minden jó, ha a vége jó. Egyelőre csak négy nyüstön, de befűztem a ~180 szálat!



40/10-es borda, nyílásonként két szál Alize Bahar.

KicsiKató fejében tüzijáték pattog - az első centiméterek!





Ha megfürödtek és lesz rájuk időm, neszesszerek lesznek. 

2019. november 12., kedd

angyalok az angyalkáknak

Ez a két angyalka már nagyon-nagyon rég várakozott, hogy elrepülhessenek a kis tulajdonosaikhoz, ma végre célba értek.





LinkWithin

Related Posts with Thumbnails