2017. augusztus 20., vasárnap

hát ez durva

Történt a nyár közepén, hogy anyukámnak megműtötték a szemét. Szürkehályog, rutindolog... annak, akinek van két klasszul látó szeme. Neki viszont a másik nem sokat ér, némi homályon kívül semmi nem jut át rajta. Így hát egy napig majdnem teljesen vak volt. 

Mindketten készültünk erre a 24 órára - ő mentálisan, hogy kibírja, én meg elkezdtem egy szimpla zoknit (hogy én is bírjam:))))

Szerencsére a műtét szuperül sikerült, másnap már majdnem jobban látott, mint én és ahogy enyhült a feszkó, azzal a lendülettel dobtam félre a projektet félúton. Akkor még ilyen szép volt:

Teltek a hetek és valamelyik nap kezembe akadt a gombolyag. Nem nagyon csípem a félkész ügyeket, úgyhogy betáraztam pár filmet és megkötöttem a másik párt. Határtalan volt az örömöm, egészen addig, míg zokniblokkolóra nem raktam őket. Ezt nézzétek:

Háromszor is átszámoltam, a szemszám stimmel. Viszont ha közelebbről megnézitek, akkora különbség van a két zokni között, mintha nem is ugyanazzal a tűvel kötöttem volna őket:


Nem tudok másra gondolni, mint hogy a stressz enyhülése és az idő múlása okozhatta, hogy ennyivel lazább lett a második. Egyébként maga a fonal nagy szerelem, kézzel festett KicsiKató darab:

Na ezért nem szeretem félretenni a projektet, hogy hetekkel később dolgozzak rajta. És ezért szeretem szimultán kötni a zoknikat: egyik passzé, másik passzé; egyik szár, másik szár; egyik sarok, másik sarok stb. 

(és most gyorsan befejezem a több, mint egy éve kezdett kendőmet, kell a sokk után egy kis sikerélmény. a zoknit meg azért elhasználom, tiszta haszon egy ilyen pár, ha egyszer bedagadna az egyik lábam, nem lenne gond, hogy szorít...:)))))

2017. augusztus 18., péntek

Podcast Péntek

Ma egy nagyon friss podcastot hoztam nektek, még csak egy adás van fent youtube-on, de biztos vagyok benne, hogy érdemes már most feliratkozni a csatornára. 

Aidan egy bencés szerzetes, New Yorkban él és még csak két éve köt. Hiányzott neki valami kreatív tevékenység télen, ami leköti a kertészkedésmentes hónapokban, és milyen jól tette, hogy a fonalakat választotta! 

Az instagram oldala is követésre méltó, de az első podcast után máris kíváncsian várom a többit. Nagyon érdekes egy ilyen ember szemszögéből látni a kötést (és a mindennapokat), aki annyira más közegben él, mint mi...

Knitting Monk Instagramon és Youtube-on

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails