2018. április 20., péntek

zoknik, amerre csak a szem ellát

Ha már most áprilisban elvesztettétek a fonalat, hogy hány zokninál is járok, semmi para, én magam is bizonytalankodok. 
Az biztos, hogy őket még nem mutattam:

Az éves zokniprojektem 

harmadik, márciusi darabja bizony átcsúszott áprilisra. 

Na de probléma ez? Egyébként is történelmi darab, ugyanis végre bontottam!! Nem is kicsit. :D
Nem szeretek bontani. Kinéztem ehhez a szép kékhez egy mintát, megvettem... és akkor derült, hogy 72 szemből áll (!), ráadásul csavart sima és fordított szemek váltakoznak végig, szinte egyesével. Egyik se bejövős, de ha már megvettem... Próbáltam átvariálni, így azt találtam ki, hogy csak a zokni közepén lesz két egységnyi hullám, a többi sima szem... Nem is fotóztam le, higgyétek el, nem volt szép. De ezt csak március 25. körül láttam be, amikor már két hete rá se bírtam nézni. Szóval kihúztam a tűt, (tettem még pár kört 2-3 nem tetsző mintával) és aztán voila!

Egyszerű, de nagyszerű, ugye?

Az meg csak hab a tortán, hogy az a Monika tervezte a mintát, aki számomra A Blogger volt hosszú éveken át, sőt, még azután is visszaolvastam a teljes blogját kétszer, miután abbahagyta. Fantasztikus nő, arannyá válik minden gyapjú a kezei alatt!

És ha már így belejöttem újra a zoknikötésbe, befejeztem az első saját minta alapján készült darabot is! Bár a közös kötésnek már vége, ha szívesen megkötnétek ti is, gyertek a KicsiKató alkotókörbe, a mintarészletek elérhetőek!

Sajnos fotózhatatlan ez a piros fonal, de nézzétek, a többiek milyen szépeket kötöttek!!

És ha azt kérdezitek, most mit kötök?

Zoknit.

Hármat.

Párhuzamosan. :D



(de aztán - kapaszkodjatok meg - egy stóla jön! remélem. tesztelgetek pár fonalalapot, ezek itt fent mind a saját, kézzel festett fonalaim!:))

2018. április 7., szombat

mínusz egy mumus

A sokadik posztot írom meg és törlöm vissza, úgyhogy ezt a mait most letudjuk címszavakban, jó? 


mumus
volt
a
pulcsi

de
megkötöttem!

igaz
kicsi
lett
ez
is

mint 
az 


de
kit
érdekel

nem?



LinkWithin

Related Posts with Thumbnails