2017. november 29., szerda

méltánytalanul elfelejtődött....

... blogra kerülni ez a mellény. 

Pedig viszonylagosan eléggé büszke vagyok rá. :)

Anyukámnak készült, mert télen mindig nagyon fázik a háta. Nem tudtam dönteni a két szín között, úgyhogy vettem rozsdát is, barnát is és hagytam, hogy játsszanak egymással.

A minta rém egyszerű, de első mellényként nem mertem mást bevállalni. Alulról felfelé körben kötöttem, sima szemekkel végig, hónaljnál elválasztottam és voila.

És ha már első mellény, megérdemelte, hogy rendeljek rá új felségjelzést is. :))

2017. november 26., vasárnap

sapkához a kesztyű

Kronológiailag az úgy történt, hogy először a mintába szerettem bele. Nézegettem a festékeimet, milyen színből kellene majd megkötni, végül a sötétkék-barackos pink párosítás tetszett meg a legjobban. 

A színek kiválasztása után már gyerekjáték volt az egész, csak meg kellett venni a mintát, megfesteni a fonalat, megkötni... és komolyan, nem viccelek, utána már pikkpakk kész lett. 

Imádom. :)

És ha már új sapka, kell hozzá új kesztyű is. Amint megláttam Elinek az új kesztyűmintáját, rögtön beleszerettem és a végeredményt látva se bántam meg a választást. 

Puha, meleg, gyönyörű.

Még akkor is, ha itt-ott kicsit elkavartam a mintát, ugye? :)

Technikai részletek (úgyismint fonal, tű, minta) a linkre kattintva: sapka, kesztyű.

2017. november 24., péntek

Podcast Péntek

Olyan rég volt már ajánló, pedig még sok-sok muníció van a tarsolyomban. Főleg, hogy hétről hétre fedezek fel új gyöngyszemeket. 

Mint Selmát. Imádom nézni, hallgatni, nyugalmat sugároz már a tekintete is. Nagyon tetszik, amilyen egyszerűséggel beszél a projektekről, nem lihegi túl az egészet (amire én sajnos hajlamos vagyok...), a kötés a legnagyobb természetességgel az élete része. 


A kép az instagram oldalának egy részlete.


2017. november 19., vasárnap

újrahasznosítás

Pár hete pakolásztam az anyagos fészerben (csudadolgokat rejt, gombok, méteráruk, fonalak, hímzőfonalak...:))) és találtam egy ládát. Teli olyan ősrégi kicsikatóságokkal, amiket már nem használok, de eddig sajnáltam megválni tőlük. 

Erőt vettem magamon, egy része ment az adománycsomagba, de a többi... Nézzétek, milyen kincse(ke)t találtam!

Egy időben megrögzött forma-varró voltam, volt itt még csirke és gitár alakú táska is.. És igen, hordtam is őket. Megboldogult, őrült ifjúkor... :)))

Na de ami utcára már nem menő, tökéletes projekttáska! Ugye? :)
 




LinkWithin

Related Posts with Thumbnails