Történt a nyár közepén, hogy anyukámnak megműtötték a szemét. Szürkehályog, rutindolog... annak, akinek van két klasszul látó szeme. Neki viszont a másik nem sokat ér, némi homályon kívül semmi nem jut át rajta. Így hát egy napig majdnem teljesen vak volt.
Mindketten készültünk erre a 24 órára - ő mentálisan, hogy kibírja, én meg elkezdtem egy szimpla zoknit (hogy én is bírjam:))))
Szerencsére a műtét szuperül sikerült, másnap már majdnem jobban látott, mint én és ahogy enyhült a feszkó, azzal a lendülettel dobtam félre a projektet félúton. Akkor még ilyen szép volt:
Teltek a hetek és valamelyik nap kezembe akadt a gombolyag. Nem nagyon csípem a félkész ügyeket, úgyhogy betáraztam pár filmet és megkötöttem a másik párt. Határtalan volt az örömöm, egészen addig, míg zokniblokkolóra nem raktam őket. Ezt nézzétek:
Háromszor is átszámoltam, a szemszám stimmel. Viszont ha közelebbről megnézitek, akkora különbség van a két zokni között, mintha nem is ugyanazzal a tűvel kötöttem volna őket:
Nem tudok másra gondolni, mint hogy a stressz enyhülése és az idő múlása okozhatta, hogy ennyivel lazább lett a második. Egyébként maga a fonal nagy szerelem, kézzel festett KicsiKató darab:
Na ezért nem szeretem félretenni a projektet, hogy hetekkel később dolgozzak rajta. És ezért szeretem szimultán kötni a zoknikat: egyik passzé, másik passzé; egyik szár, másik szár; egyik sarok, másik sarok stb.
(és most gyorsan befejezem a több, mint egy éve kezdett kendőmet, kell a sokk után egy kis sikerélmény. a zoknit meg azért elhasználom, tiszta haszon egy ilyen pár, ha egyszer bedagadna az egyik lábam, nem lenne gond, hogy szorít...:)))))
