Itt most egy csodás posztnak kellene állnia... Szépen elterveztem a felépítését... Azzal kezdtem volna, hogy elörömködöm, befejeztem életem első boleróját!!! Itt jött volna egy fotó a kiterített darabról (leírtam volna, hogy térlátásom nulla, még gőzöm nincs, hogy fog ebből ruhadarab kerekedni, holott a kötős barátnőim biztosítottak afelől, meglesz).
Ráfókuszáltam volna arra a néhány hibára, amit belekötöttem... Egy egész sor elcsúszott, ráadásul pont a háta közepén... Felül is van benne egy félsornyi csúszás miatti probléma,alul egy egész sornyi megint... De aztán biztosítottalak volna titeket, hogy egyrészt első ekkora kötött darabomnál elfér ennyi hiba, másrészt még lelkileg nem készültem fel olyan gigantikus méretű bontásokra, hogy több sort visszamásszak, harmadrészt annyira zöldfülű vagyok a kötéshez, hogy most először figyeltem fel rá, hogy nem csak a kötésminta tér el a sima-fordított szemeknél, de már ránézésre is látom, melyik a hátul és melyik az elöl hurkolódó szem. Negyedrészt meg ennyi hiba belefér azok után, hogy már a felénél tartottam, mire rájöttem, a gallérját nem jó mintával kötöttem, totál elölről kellett volna kezdenem.
Itt a végén summáztam volna, hogy jó lesz ez így, a következő posztnál, mikor összevarrva mutatom, már csak az örömre koncentrálunk...
Egy ilyen poszt jöhetett volna létre, ha nem felejtem ki a fényképezőgépből a memóriakártyát és nem potyára kattintgatom szerencsétlent negyed órán keresztül, minden irányból rázoomolva a lényegre... Ja és ha ezt az aprócska hibát nem egy nappal később, a készre varrás után fedezem fel.
Hát ilyen lett volna:)
