2015. január 9., péntek

kihívás

Mióta megszületett bennem az elhatározás, minden nap belenézek a tükörbe és megkérdezem a szemben lévőtől, hogy te tényleg ilyen dinka vagy? Rendszerint csak megrántja a vállát és visszaröhög... 

Aztán eszembe jut, hogy kezdtem el varrni. Kitaláltam, hogy megvarrom a világ legegyszerűbb ruhadarabját: téglalap kettéhajt, függőleges oldalakon összevarr, derekát lehajtja, levarrja, gumit befűz, büszkén hordja a szoknyáját. Háááááát... el nem tudjátok képzelni, mennyire borzalmas lett. Miután jól kipanaszkodtam magam a barátaimnak - pont a születésem ünnepnapján történt az eset - kitaláltam, hogy ha ez nem ment, nadrágot varrok. Szóval értitek, hiányzik egy kerekem, sose voltam százas és a legtöbb esetben pont ez kellett ahhoz, hogy fejlődhessek és elhiggyem magamról, képes vagyok a lehetetlenre.

Mindjárt megértitek, miért nagyon fontos ez a képesség. Legalábbis sokat segít. 

Először Bálintnál olvastam a panaszmentességről, de szaladtam is tovább az infók tengerében. Aztán az internet megint elém dobta fogalmat és végül a könyvtárban kezembe akadt a könyv.

21 nap folyamatosan panasz nélkül. Hátizé... És amikor kezdenél megbékélni a mondattal, továbbmegy és azt mondja, nincs pletyka és mások becsmérlése se. Kemény, mi? Nekem való kihívás...

Szóval úgy döntöttem, hétfőn reggel belevágok. A legjobbaknak pár hónapig tart elérni a kitűzött célt, de van, akinek évekig... 

Velem tart valaki? Olvasásra ajánlom a könyvet, hamar ki lehet végezni és bár van benne pár kissé bugyutára sikerült rész, szépen leírja az összefüggéseket és a végére egészen meggyőz, hogy sokat profitálhatunk az ügyből, többet, mint első hallásra gondolnánk!

11 megjegyzés:

Julcsi írta...

Hát izé... meghallgatni a pleykákat szabad? mások panaszát végighallgatni szabad?

KicsiKató írta...

Persze! Máskülönben én is remetének vonulhatnék egy hegyoldalba... :D

A kihívás lényege, hogy legyen 21 összefüggő napod, amikor nem panaszkodsz. Lehet karkötőt rendelni Amerikából, már nem ingyenes, de nem is veszett drága, 10 darabot lehet venni 10 dollárért asszem, de bármi jó, amivel emlékezteted magad. Én egyelőre egy fekete hajgumit fogok használni karkötőként. Ha megszegem a szabályt, átteszem a másik karomra. A cél, hogy 21 napig ne pakolásszuk. :)

(De rövid a könyv és van benne egy csomó jó dolog, szóval érdemes beszaladni érte könyvtárba!:))

Sofie írta...

Tetszik! Tavaly elkeztem a 100 napos lègy boldog kihívást, azóta sem tudom abbahagyni, annyira megszerettem a fotónaplózást. Utánanèzek a könyvnek. Most így első blikkre azt mondom nem nehèz a kihívás, mert alapból nem vagyok panaszkodós. Csak a kimondott panaszra vonatkozik vagy a gondolatokra is? :-)

Sofie írta...

Tetszik! Tavaly elkeztem a 100 napos lègy boldog kihívást, azóta sem tudom abbahagyni, annyira megszerettem a fotónaplózást. Utánanèzek a könyvnek. Most így első blikkre azt mondom nem nehèz a kihívás, mert alapból nem vagyok panaszkodós. Csak a kimondott panaszra vonatkozik vagy a gondolatokra is? :-)

KicsiKató írta...

De jó neked!! Én rettenetesen tudom magam néha sajnálni... és sokat tudok morogni olyan apróságokon, hogy hideg van és hülyék voltak ma az emberek és sose alszom ki magam és stbstbstb. :)))

Próbáld ki, ha könnyen megy, lett egy könnyen szerzett sikerélményed!! :)

Egyébként gondolni azt gondolsz, amit akar, de azért is ajánlom a könyvet, mert az egésznek nem ott van a súlypontja, hogy nyugodtan gondolkodj továbbra is a megszokott módon, csak fojtsd vissza a ki nem mondott szavakat, hanem hogy nézz a meglévő problémáidra más szemmel addig, míg ki nem tisztul a kép és már nem is lesz olyan fontos az a probléma, hogy érdemes legyen rá szót fecsérelni. :)

Manócska írta...

Felzárkóztató tréninget lehet kérni? Tanácsok, ilyesmi? Szívesen csatlakozom, jót fog tenni. 😊

DynaChii írta...

Nagyon jó ez a kihívás, én is megpróbálom. :) Megyek is és keresek valami karkötőnek valót. :3
Sok sikert mindenkinek! <3

KicsiKató írta...

Dejóóóó!!! sziasztok! :)

Spoiler - avagy olvasónapló - következik!

A kihívás lényege az, hogy 21 napig ne panaszkodjunk, ne áskálódjunk, ne pletykáljunk. Amennyiben hibázunk és észrevesszük magunkon, vegyük le a karkötőt és tegyük át a másik karunkra. Ez a dolog technikai gerince.

Egy amerikai lelkész kezdte el, mára már több százezer karkötőt kiküldtek szerte az országban. A lelkész négy részre osztja a folyamatot:

1., tudattalan hozzá nem értés. ez az az időszak, amin túlvagyunk mind, amikor nem tudtunk róla, hogy panaszkodunk vagy nem, nem foglalkoztunk az üggyel.

2., tudatos hozzá nem értés
A nevében is benne van, elkezdődik a tudatosodás, már figyeljük magunkra, észrevesszük a negatívumokat, de még nem ismerjük magunkat annyira, hogy lépni tudjunk előre. Akár azt is írhatnánk, itt térképezzük fel magunkat, hiszen mind mások vagyunk. Én néha naaaaagyon szeretem magam sajnáltatni. Ezt már tudom és ha legközelebb (vagy huszadjára:))) elkezdem, talán majd átléphetek a következő szakaszba:

3., tudatos hozzáértés
Észlelem, hogy a gondolataim rossz irányban haladnak, panaszkodnék, fröcsögne belőlem a "ilyenvilágbannemlehetélni", szidnám a szomszédot, hogy mekkora szemét, amiért nem sózta fel a tükörjeget a járdáján (bezzeg én!). Észreveszem, konstatálom, hogy van másik út és nem mondom ki.

4., tudattalan hozzáértés
A negyedik szakasz a "nirvána". :)))) Anélkül nem panaszkodunk, hogy oda kellene figyelnünk rá, ugyanis már tudjuk, mennyivel élhetőbb az az élet, ahol a szavainkat arra használjuk, hogy adjunk, hogy simogassunk vele, hogy dicsérjünk, hogy imádkozzunk, hogy meditáljunk, hogy a jót emelnénk ki.

A könyv fontosnak tartja, hogy ez a "tisztulási" folyamat álljon a háttérben, ne az történjen, hogy nem mondom ki, mert nem szabad, de azért belülről olyan viharokat rendezek le magamban, amik lefojtva majd még jól meg is betegítenek... Ösztönöz arra, hogy minél több irányból vizsgáljuk meg, nem lehetne-e valahogy a jó dolgokra figyelni. Foglalkozik a bevonzás témakörével is (néhol elég gagyi módon...:)), de tetszik a "hát persze" ötlete. Ez arról szól, hogy ha legközelebb bármi kicsinyke jó történik veled, mosolyogj és mondd azt magadban, hát persze! Vedd észre, mennyi jó történik veled, körülötted és kösd le figyelmed a jóval, ahelyett, hogy panaszkodnál.

Fontos azonban, kimondhatjuk a bajt is, ha nem az a célunk vele, hogy együttérzést keltsünk. Beszélhetünk a terapeutának, mert ezzel magunkon segítünk, beszélhetünk a konyhai kudarcról a barátnőnknek, ha tudjuk, ő segíthet elkerülni, hogy legközelebb is összeessen a piskóta. Szóval a célszemélynek mesélhetünk, ha ez nem panaszkodás, hanem előremutat.

Kamilla írta...

Én is egy rinyagép vagyok, és még egy gonosz boszorka is :-D Nem mondom, hogy ezt most ki fogom próbálni, bár az elképzelés érdekes, jó, és valószínűleg hasznos (de én most végre megint olyan jól elvagyok a kis komfortzónámban :-D ), szóval ha nem is csatlakozom, az alapelvet azért megpróbálom szem előtt tartani :-)

Paat írta...

Kató, annyira örülök, hogy újra írsz! Hogy vannak sötétségek, ahol menni kell mégis előre, mert lesz fény az alagút végén...és hogy látszik hogy sokkal jobban vagy és születnek új szépségek a kezeid közt... Reményt adsz, s ez fontos! Köszi.

KicsiKató írta...

Kamilla, teljesen rendben van, ha azt mondod, ilyen vagyok, ez tetszik nekem! Csípem az ilyen mentalitást! :)))

Paat!!! Nem is tudod, mennyire jó ezt olvasni!! Köszönöm! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails