2014. június 5., csütörtök

a nők biztonságáért

Itt ez a gyűrű az ujjamon. Egyszerű, gagyi, de a tudat, hogy tettem valamicskét másokért, erőt ad. Erőt, hogy végre elmeséljem, miért vagyok ott, ahol vagyok. Hogy miért nem mutatom nektek a hatszázadik kötött kicsikatóságot is. 



Essünk túl a nehezén. Megtámadtak. A hogyan és miért és ki és mit akart most lényegtelen és még fájó kérdések. A lényeg: jól vagyok, a lehetőségekhez képest nagyon is ép bőrrel megúsztam. És bár a testemben nem esett kár, a lelkem és vele az egész életem darabokra tört. Jött a sok miért és hogyan tovább. Hetekig nem tudtam kikecmeregni a rettegésből, nem tudtam, melyik sarok mögött vár rám egy újabb szörnyűség. 

Nagyon sok időnek kellett eltelnie, mire elkezdhettem összepakolni magamat. Mint egy puzzle, aminek elég egy erős szél és máris darabokban van. Azt azonban már elég korán tudtam, hogy a lehető legjobbakat kell kihoznom a helyzetből.

Az egyik jó dolog, hogy az összeomlás után rajtam múlik, milyenné építem magam. És nem elégszem meg a régivel. A folyamat még tart, de elindultam olyan irányokba, amik sokkal, de sokkal tovább visznek engem, mint ahol tartottam 2014. január 9-én. Tanulok, hogy segíthessek másokon és magamon. Nem elégszem meg a régi szokásokkal, kitakarítok az életemből mindent és mindenkit, ami visszahúz, ami vagy aki nem szeret eléggé. 

Ez az egyik dolog. A másik, ami már nagyon hamar biztos volt: fel kell hívnom a körülöttem élő nők figyelmét arra, hogy vigyáznunk kell magunkra. És ha már a közvetlen környezetemben végeztem, miért ne használjam ki ezt a nagy-nagy számot. Ha valaha volt értelme, hogy főleg nők olvasnak, hát most van. 

Nem értek az önvédelemhez. Nem mondom, hogy féljetek. Elmondom inkább, mik segítettek engem önkéntelenül is a túlélésben:
 - épp telefonáltam. Ha sötétben kell gyalogolnom, mindig felhívok valakit (éljenek az ingyenes kapcsolatok!), ez inkább ösztönös volt régebben, de most nagyon jól jött, hogy egyből tudta valaki, hol vagyok és nagyjából mi történik.
 - bár egyke vagyok, az eset után nem sokkal azt a jótanácsot kaptam: baj esetén küzdj, mintha a testvéred ellen küzdenél egy bunyóban pár évesen. Nincs szabály, üss, vágj, rúgj, harapj és ficánkolj, ahogy tudsz, legyél kiszámíthatatlan, vess be mindent.
 - amikor lehetőséged van rá, azonnal szaladj és ordibálj. Ha lehet, menj emberek közé vagy világos helyre.
(-opcionális, de nekem nagyon sokat segített, hogy amint biztonságban éreztem magam, masszív anyázásba és káromkodásba torkollt a félelmem. Akkor, abban a szituációban bejött, hogy magabiztosnak és erősnek látszódjam.. Aztán az élet egy hónappal később rám cáfolt, abban a veszélyben viszont az segített, hogy egy másodperc alatt összeomlottam, de az másik történet.)

És hogy mi az utolsó túlélési tanácsom? Bagatell, de igaz: fel kell állni. Nem egyből, akkor nem is megy, de keresni kell a kiutat minden rosszból. Haladó turnusban pedig megkeresni a rossz történések pozitív adományait. Ezt teszem most és veszettül élvezem, még ha tudom is, messze nincs vége az útnak, erősen hullámzik is... De most legalább volt elég erőm megírni ezt.

Vigyázzatok magatokra, figyeljetek egymásra. Sajnos nem hiszem, hogy a világ belátható időn belül jobb lesz, de hiszem, hogy ha mi mindent megteszünk magunkért, valaki más kipótolja a hiányosságainkat.


..............

Hát ezért nem kreatívkodok (és nem futok). Illetve ez így nem pontos, mikor miért nem. Az elején azért, mert fizikai fájdalmat okozott a létezés maga is. Aztán mert sokat dolgoztam. Aztán mert elvesztettem a motivációm mindenben. Aztán mert más dolgok fontosabbá váltak. Aztán meg mert más dolgok viszik el az időm. De tudom, hogy van még dolgom az alkotással és már nem erőltetem a dolgot. Ha van kedvetek, tartsatok ki mellettem addig. Nem ígérek semmit, de itt vagyok. 

Jól vagyok.

Élek.

És bár sokkal nagyobb betűket érdemelnének, de itt szeretném megköszönni azoknak az embereknek, akik óvtak és vigyáztak az elmúlt hónapokban, akik féltő gonddal szedegették helyettem azokat a darabokat a kirakósban, amiket én már nem bírtam el... köszönöm, hogy vagytok!

23 megjegyzés:

Elinor17 írta...

Szomorúan olvasom ami történt veled Kata , s sajnos tudom , hogy ez bármelyikünkkel megeshet .Törékenyek vagyunk testileg és lelkileg .Az jutott eszembe , hogy ahol eltörtünk , ott leszünk majd a legerősebbek .Szurkolok Neked . :)Hiányoznak már a szép dolgaid , s remélem hogy hamarosan lesz amit mutatsz .
Puszi !
Tündi

zazálea írta...

a rohadt életbe. és ezzel mindent elmondtam.
a frászt, maradt még bennem. :(
ölellek.

Laucica írta...

Nehéz szavakat találni, sajnálom és köszönöm a bejegyzést, elgondolkodtató egy emlékeztető az életről!

Timici írta...

Nagyon sajnálom :(.
Hatalmas trauma, érthető, hogy átalakul az életed és Te magad is.
Kívánom, hogy hamarosan tudj újra kreativkodni és legyen kedved futni.
Szerencsés vagy, hogy vannak akik segítenek.
Vigyázz magadra! Puszillak! :)

Annás írta...

Én igazán nem is tudom mit mondjak, gondolok rád, nagyon sok erőt kívánok neked! (A legjobb barátnőm is hasonló helyzetben van...)

King.art írta...

❤❤❤

King.art írta...

❤❤❤

Jucus írta...

Minél előbb épülj fel mind testileg, mind lelkileg!

Hababann írta...

Atya ég! Örülök, hogy erős vagy és túl akarod élni! Ugyanakkor szégyenlem magam, mert az elmúlt hónapokban többször eszembe jutottál, és valahogy nem jutottam el az írásig. :O

Mamka írta...

Ó!:( drága Kató ! Ölellek és köszönöm,hogy leírtad,féltem a lányomat.Mindig szerettem volna,ha tanul önvédelmet.

Mamka írta...

És kitartok melletted és megvárlak....Erősödsz,gyógyulsz....

aarkus írta...

Sajnálom, hogy ilyen mélyre kellett merülnöd, Kató. És jó nagyon, hogy elindultál visszafelé! Veszek ilyen gyűrűt.

Ariadne Műhely írta...

Drága Kata, ölellek!!!

ZsuzS írta...

Szeretettel küldök egy ölelést, kitartást kívánok a lezáráshoz. Tudom mit élhetsz át! (Velem lányságomban történt, de mai napig emlékszem a mozdulatokra, érzésekre. Már nem haragszom.)

Zsoofi írta...

Akiben ilyen terentő képességek vannak, az meg tud gyógyulni, és még többet tud adni!!!
És nagyon köszönöm, hogy megírtad ezt a bejegyzést.
Engem gyerekkoromban támadtak meg - a mai napig bennem van az a rettegés, ami azokban a hónapokban volt. Bennem van, de már nem olyan maró.
De annyira nagyon sajnálom, ami veled történt, olyan szörnyű, hogy ez megtörténhet.....

Judilla írta...

Most hogy ezt olvastam, feltörtek a régi emlékeim.. csak én épp 8 hónapos várandós voltam.
A mai napig nem tudom, honnan volt akkor annyi erőm, hogy torkom szakadtából kiabáltam, és mi több, verekedtem.
Én győztem.. de az összes átért érzés itt van bennem.. és időnként feltör.
De igyekszem a helyén kezelni. ;)
Én viszont most egy másik indíttatásból keresem a régi önmagam. :)
És ez baromi jó dolog!! :D

töpszlívi írta...

Sajnálatos ami történt, és az a félelmetes, hogy ez bárkivel megtörténhet.
Én a kislányomnak szoktam ilyenekről beszélni, hogy mit tegyen, ha kedves idegen állna szóba vele. Hogy menjen emberek közé, és olyan boltba ahol van biztonsági őr, de a lényeg, hogy nem legyen egyedül. Meg, hogy be ne üljön senki autójába, és sehová se menjen vele, bármit ígér is.
Nehéz, és félelmetes dolgok ezek.

Huncutkacérna írta...

Szomorúan olvastam amit írtál...egy ölelést küldök Neked...

Balázs Gira írta...

Erőt, Kató!

Maminti, a kicsi zöld tündér írta...

Én is küldök neked egy virtuális ölelést! Rémes lehet, ami veled történt! Istenem, még olvasni is szörnyű! Amikor én - teljesen más miatt - lelkileg összeomlottam és hosszú pszichoterápia sem segített, akkor kezdtem el blogot írni és gyakrabban hímezni. És szép lassan kikecmeregtem a gödörből. Látod, itt is mennyi szeretet árad feléd...
Kívánom, hogy legyenek egyre többen olyanok körülötted, akik megerősítenek! Szeretettel:Maminti, a kicsi zöld tündér

Julcsi írta...

Ölellek!♥♥♥

GumiPók írta...

Jó, hogy leírtad, biztos, hogy ez is segít a felépülésben. Sok erőt és kitartást kívánok neked, és vigyázz magadra!

Sofie írta...

:-( Erőt és ölelést küldök!!!! <3

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails