Tervek kellenek, ha másért nem, hogy el lehessen tőlük térni, igaz?:)
Mostanában megint ezer fokon ég a kreatív énem (ez köszönhető annak a rengeteg hasonszőrű embernek is, akikkel az utóbbi időben körülvettem magam), így várható volt, hogy elveszek a sok csapongás közepette. Ezért leültem és szépen összeszedtem, mik azok, amiket feltétlen meg kell kötnöm/horgolnom/varrnom fél éven belül.
A lista - jelenleg - így néz ki:
- 6 horgolt neszesszer és pénztárca-alap
- 4 varrott táska
- 3 kötött pulcsi (ebből egynek még meg kell fonni az alapanyagát)
- 2 kötött szoknya
- 4 horgolt terítő (két kisebb, két nagyobb)
- 7 kötött kendő (ebből három kisebb méret)
- 1 kötött táska
- 1 horgolt táska
- 4-5 quilt edényfogó
- 2 horgolt amigurumi
- 1 boleró
- 1 nyakmelegítő (amihez még fonalat kell fonnom)
- (ezt már csak zárójelben merem hozzátenni, hétvégén festettem fél kilónyi szalaggyapjút, amik arra várnak, hogy fonallá alakuljanak)
Ebből háromhoz kell venni fonalat, a többihez megvan. Úgyhogy ezennel projekt-embargót vezetek be KicsiKató háza táján, különben elveszek:))
és hogy mi ennek a blogos hozománya? hogy soksoksoksoksok új poszt várható a közeljövőben:)))
11 megjegyzés:
Hát hajrá, kedves! Tartson ki ez a lendület még nagyon sokáig!:))
Úúúúú a kötött szoknyát már most nagyon várom *.*
ez neked nem tart ki fél évig,szerintem bővítsd a listád, de tényleg mondom!
appám, ez azért elég húzós! :)
És ami kész van, már muti holnap. Otthon ne felejtsd!
:DDDD szép tervek!:)
nohát nem apróztad el.....:) ha heti rendszerességgel elkészülsz egy-egy darabbal annak örülök, két okból is. Lesz mit néznem, és engem is motivál, hogy elkészüljek egy-egy darabbal...Lehet hogy át kellene állni a kisebb volumenű dolgokra..
Hajrá-hajrá!
Azért kíváncsi vagyok, mikor függeszted fel először az embargót...:))))
... igen, gyanítom én is, hogy be-be fog csúszni egy előre nem tervezett cucc, de mint tudjuk, a spontán buli a legjobb buli, úgyhogy nem fogom őket kirugdosni:)))
Szerencsére vannak benne kisebb és gyorsabb darabok is, majd igyekszem ésszerűen váltogatni a nagyobb volumenűekkel. A szoknyá(k)ra már én is nagyon kíváncsi vagyok, de lavíroznom kell azzal a picinyke szabadidőmmel, egyelőre megtippelni se tudom, mikor kezdek hozzá(juk). :))
:)Már várom őket , hogy mutasd !!
én is:) emiatt ráfeküdtem a héten az apróságokra, két terítőcske és pár neszeszer fotó-képes lesz hétvégére:)))
Megjegyzés küldése