Múlt héten váratlan meglepetést hozott a postás. Kedves blog-barátnőm, Mamis küldött nekem egy borítékot, tele szebbnél szebb csipkékkel. Fülig érő szájjal nézegettem őket, pont akkor írt is e-mailt, így kiderült, hogy a csipkék anyukája varrós kosarából valók...
Abban a pillanatban tudtam, hogy valamit varrnom kell belőlük. Nem magamnak, nem másoknak, nekik, a családjának. Valamit, amire ha ránéz, az anyukája jut eszébe. Emiatt szóba sem jöhetett olyan használati tárgy, ami koszolódik, elfeslik (pedig mi más jutna eszébe KicsiKatónak első blikkre, mint a táska?:)
A falikép tűnt jó megoldásnak. Mivel Pjulcsy nagy hatással van rám, egy darabig valamiféle modern quiltben gondolkodtam, de nem állt rá az agyam... Most sem sikerült elszakadni a kedvenc virágjaimtól:)
Míg varrtam a képet, végig azt kívántam, minél előbb töltse meg Mamis ezt a vázát a kedves emlékeikkel. Szörnyű dolog elveszteni a szerettünket, de mikor már mosolyogva tudunk rá visszagondolni, egy fokkal könnyebb... Remélem, a kép segít minél hamarabb elhozni ezt a korszakot.
Még egyszer - sokszor - köszönöm, hogy megtiszteltél vele, tudod, hogy szeretettel gondolok rátok! :)
