2013. június 3., hétfő

a diéta

A tudatosságom legnagyobb rákfenéje. Ne is nevezzük diétának, legyen a neve egészségtudatos étkezés, jó? Neeeem, ez se jó, még emiatt is rám szakadhatna a plafon... :)

A lényeg, hogy próbálkozom. Hedonista létem egyik legfontosabb alapköve volt mindig az étkezés, nagyon ritkán tudtam nemet mondani arra, amit megkívántam. Iszonyatosan nagy szerencsém a testképzavar és a jó gének, ezért sosem kellett 2-3 plusz kilónál többel megküzdenem, de ez annak is köszönhető, hogy húzdmegereszdmeg-alapon hol engedtem a kísértésnek, hol pár napra visszafogtam magam.

Párszor már nekifutottam a candida-diétának egészségügyi okok miatt, de sose bírtam tovább két hétnél. Az viszont az első napokban szembetűnő volt, hogy valamiért jobb nekem liszt nélkül. Mikor Kinga év elején egy huszárvágással átalakította az étrendjüket és szinte teljesen kiiktatta a fehér lisztet- és cukrot, még csak lemondóan legyintettem, de mikor egy barátnőmről kiderült a  kiderült, hogy lisztérzékeny, nem halogattam tovább a döntést. 

Gluténmentesen étkezek, immáron már harmadik hete. Előtte sem ettem már kenyeret, csak havonta párszor, tésztát is 2-3 hetente, péksütit azonban szinte minden nap. Nem mondom, hogy könnyű volt átállni, de szerencsére eddig csak egyszer potyogtak a könnyeim, múlt héten, mikor a kenyérlángosnak induló cucc teljes mértékben rágyógyult a tepsire.

Most sokkal jobb, könnyebbnek érzem magam, jobb a közérzetem és nem sóvárgok. Nem esem kétségbe, ha nem kapok gm felvágottat vagy olyan csokit teszek a kosaramba, ami nyomokban glutént tartalmazhat, de direktben semmi lisztet nem eszek. Illetve dehogynem, de hogy melyikeket, arról legközelebb mesélek.

Ti odafigyeltek arra, mit esztek?

6 megjegyzés:

Hegemony77 írta...

Igen, két éve cukormentesen és gluténmentesen étkezünk. És sokkal jobb a közérzetünk és az egészségünk, mint régen...

Névtelen írta...

Szia Kató!
Igen, oda. Most már szigorúan csak azt és annyit, ami és amennyi jólesik.
Két-három éven keresztül csináltam ezt az egészségestáplálkozás-mizériát, és mondhatom, soha annyi bajom nem volt, mint ez alatt az idő alatt. Pedig nem extrém diétákkal kísérleteztem, hanem több szempont miatt a húst akartam az étrendemből kiiktatni. Fokozatosan, odafigyelve, növényi fehérjékkel és tejtermékekkel pótolva, teljes körültekintéssel. Föl is borult az életem minden szempontból. Meg is fogadtam, hogy táplálkozási tanácsokra soha többé nem hallgatok. Nálam marad az egészséges hedonizmus, ami persze nem jelenti azt, hogy túlzásokba kellene esni. Az elmúlt esztendők tükrében meggyőződésem, hogy az embernek elsősorban a saját egészséges élet-érzé(kelé)sét — vagy hogy fogalmazzam — kell visszanyernie, és attól kezdve tudni fogja, mit és hogyan. Értem ezt evésre, mozgásra, alvásra-ébrenlétre, mindenre.
Juli

Elinor17 írta...

Szia Kató !:)
Igyekszem odafigyelni mit eszem .Leginkább a műkaját zárom ki .Konzervek , ízesítők , aromák, üdítők, felvágottak,margarin , primőrök ,bolti lekvár ,bolti süti.Egyik sem hiányzik .Egyébként vegyesen eszem , aminek szezonja van , jöhet ...meg amit megkívánok .De semmi túlzás .:)

Zsuzska írta...

Juli tökéletesen megfogalmazta azt, amire én is jutottam egy kis ez-az után :)

Balázs Gira írta...

Kedves Kató!
Én 2,5 éve gluténmentesen eszek, talán tudod. Volt egyszer kétszer visszaesés, de kegyetlenül megbosszulta magát. Szép lassan rájöttem, hogy ha nincs is gluténérzékenységem (nem vizsgáltattam), a liszttől határozottan rosszul vagyok. Ezért nem térek vissza rá többé, nem azért, mert valaki azt mondta :) Mellesleg kipróbáltam a múltkor feltett kukorica-riszlisztes pizzavalamidet. Isteni! Beleszerettem :)

KicsiKató írta...

Jajj, ide nem is írtam, pedig minden kommentnek fülig ért a szám! :)

Gira, igen, máig emlékszem a döbbenetre, amikor megjelentél sok kilóval vékonyabban!! Örülök, hogy nálad is bevált!! Na és a pizzának is... meg is van, mit egyek vasárnap ebédre! :D

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails