A mozgással mindig hadilábon álltam, miközben azért volt egy-egy irányzat, ami rövidebb-hosszabb időre elrabolta a szívem, de a rendszeresség sose ment. Capoiera aerobic, zumba, squash, futás... időről időre visszatértek.
Ami most az életem része, az a futás. Főképp. Néha befigyel egy-egy capoiera, ez-az, de a futás jött, látott és győzött. Végre nem adhoc jelleggel, hanem rendszeresen és edzésterv alapján alapozok. Lassan haladok, lassan emelem a téteket és szeretem. Májusban 37 km-t sikerült begyűjteni, ezt júniusban szeretném 50 környékére feltornászni, a cél pedig elérni július-augusztusban a havi 60-at és azt hosszú távon tartani.
Fogok még erről írni több szempontból, de most muszáj leírnom, mennyire együtt élek lélekben azokkal, akik ma a Balaton felé veszik az irányt, hogy kisebb-nagyobb csapatokban (Uram bocsá', egyedül!!) két nap alatt körbefussák azt. Különösen a DK-sokért dobog hevesebben a szívem, ott meg még különösebben a NehézBombázóknak küldöm virtuálisan az erőt. És közben hiszem, tudom, hogy jövőre én is ott leszek. Hajrá, fiúk-lányok!!
