Öt év baromira nagy idő, azt hiszem, ezt már az elején leszögezhetjük. Nem tudok nem visszagondolni az akkori életemre, mennyire más volt... Emlékszem, 4-5 blogot követtem, próbálgattam a szárnyaimat a valós és a kreatív életben is...
Sok víz lefolyt a Dunán. Mikor megnyitottam a blogot, a mostani látogatószámról álmodni sem mertem volna. Vagy a sok kedves virtuális és RL ismerősről-barátról, akiket a kicsikatóságnak köszönhetek.
Az elmúlt évek alatt megváltoztam, felnőttem. Talán már nem vagyok olyan csapodár, hosszabb ideig elidőzök egy-egy kézműves ágnál. Már bátrabban indulok el az ismeretlen felé. Már elhiszem, hogy KicsiKatónak lenni jó dolog. Sőt, remek!
Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben mostanában többször is, hogy be kellene zárni a blogot. Átalakul a világ, átalakulnak a kommunikációs csatornák, manapság bloggerként már egy kósza lájkért is hatalmas erőfeszítéseket kell tenni, nem hogy egy kommentért... az már manapság csodaszámba megy.
De nem zárom be. Azért sem, mert ez itt az életem egy hihetetlenül fontos szelete és azért sem, mert nem vagyok hajlandó magam a hozzászólások száma alapján megítélni. Talán lesz még olyan, mikor a blog lesz a fő hadiközpont, addig is kitartóan írok nektek tovább. Mert tudom, hogy ott vagytok. És ez nekem elég.
Fogadkozni egyelőre nem fogok, a tervekkel majd jövök az év végi összegzésként... Azért morzsoljunk egy pár könnycseppet az elmúlt öt év örömei és bánatai fölött, nekem meg engedjétek meg, hogy hozzak egy kollázst a szívemhez közelállókról.
Köszönöm, hogy vagytok!:)
ps.: este jövök a nyertes nevével! :)
