.. el se tudjátok képzelni, mióta és mennyire várom, hogy megírhassam ezt a posztot, de kész van, átadtam, a titok nem titok többé. :) Annyira szívemcsücske-projekt volt ez, hogy muszáj róla hosszabban mesélnem és képpel is bőségesen ellátlak titeket, ha már ennyire kevés kicsikatóság szerepelt itt mostanában. :)
Már egy ideje készültem erre a szülinapra, sokáig fix ötletnek tűnt, hogy egy hasonló képet varrok, mint amilyen quilt-takaróval letakarták Cseh Tamás koporsóját, de időben rájöttem, mennyire morbid dolog lenne :) Aztán bevillant az isteni szikra, mit lehet adni egy zenésznek, aki van annyira exhibicionista, hogy esténként közönség elé álljon? Hát persze, hogy saját magát:)
A folyamat elég megterhelő volt technikailag, mentálisan és érzelmileg is. Előbb kiválasztottam pár képet, ami számításba jöhet, az első ötlet egy árnykép készítése volt. Gimpben aztán addig módosítgattam rajta, míg használható fekete-fehér képet kaptam.
Akkor jött a következő akadály: ez bizony így alkalmatlan árnyképnek, valami mást kell kihozni belőle. Bevillant a tűfestés, de mivel még sose csináltam ilyet, dobtam egy pár kétségbeesett segélykiáltó e-mailt quiltben jártasabb barátosnéimnak, akik aztán a lelket tartották bennem a végéig:)))
Nem is tudjátok elképzelni, mennyi ideig ültem minden egyes folyamaton. Legalább két hetembe telt, mire egyáltalán fel mertem rajzolni a körvonalakat a fehér vászonra, aztán azt is csak nézegettem legalább újabb két hétig. Nem emlékszem már, mi volt a végső lökés (talán egy ideges pillantás a naptárra, hogy mi van, ha mégse lesz vállalható az eredmény, nekem meg még nincs is B tervem), mindenesetre egy hétvégén nekiugrottam. Került alá egy papírvetex, összetűztem pár helyen a vászonnal, felhúztam a tűzőkesztyűm és nekiestem.
Nem kis darab, 30x35 centis volt az alak, akit ki kellett töltenem, de meglepően gyorsan kész lett. Mindenféleképpen rajzolt hatást akartam elérni, így nem idegesített, hogy itt-ott maradtak fehér részek. Sajnos két helyen bontani is kellett, de célravezető volt a módszer, hogy előbb egy rétegben felvarrtam a körvonalakat és csak utána töltöttem ki öltésekkel a belső részeket. Ezután kapott egy 1 centis vatelint a hátulja és összestipplingeltem, előtte a körvonalakat és az alakon belül a gitárt levarrtam fekete cérnával, így egy kicsit kiemelkedik a térből.
Aztán következett a hímzés és a dilemma, kell-e rá egyáltalán, de mivel ez a kedvenc idézetem tőle, hát újabb pár napnyi tépelődés után ez is megvolt egy este alatt, kompromisszumként nagyon világos szürke fonallal, hogy ne legyen feltűnő, de ott legyen. Azt már nem is kell mondanom, hogy a hátlapozásra és a szegésre is várakozott legalább egy hetet.
Hát így történt, hogy ez lett életem leghosszabb, de talán a legkatarktikusabb projektje. Remélem, örült neki, úgy láttam. :)
