2016. január 14., csütörtök

őrült róka

A szokásos januári karácsonyunkat megültük Erikával és Kingával (rég:)), így már bőven mesélhetek róla. Szeretem, mert egyedi, mert nem kell karácsony előtt görcsölni még két ajándékon, mert fényt hoz az általában szürke és depresszív januári napokba. Idén elég megúszósra vettem a magam részéről az ügyet, könyvet és vágógépes ajándékokat kaptak, de azt hiszem, így is örültek. :)

Erika viszont duplázik decemberben, tavaly ráadásul egy nagyon szép kerek 16. szülinapot (jó, lehet, hogy 18? 25? kit érdekel!:)) ült, így csak ki kellett tennem magamért. Azt tudtam, hogy kendő kell, azt is, hogy gyöngyös, de a kezdeti elhatározástól nagyon rögös és csavaros út vezetett a végeredményig:

Nem eresztem bő lére, vagy öt projektbe belekezdtem... nem tetszett, nem ment, nem működött, nem volt jó... De sikerült! :)

Az Őrült róka projektnevet kapta, hisz a crazyness és a Foxy lady fonalaimat házasítottam össze fehér és narancs-barna-sárga gyöngyökkel. Amennyire nehéz volt ráakadnom a helyes fonal-minta párosra, annyira imádtam, most már elmondhatom, hogy átkötöttem magam vele 2016-ba. Isteni volt, a szilveszter eleve nem az én ünnepem, ilyenkor az is iszik, aki egyébként nem szokott és a többség nem jófej részeg... Itthon csak a kutyákat kellett nyugtatgatni és kötni és enni és inni és brandys bonbont tömni (jóhogy nem számolom  a ch-t, ennyi bűnözés belefér!:)) Sajnos nem sikerült a kendőről nappali fényben fotót lőni (mert akkor dolgoztam) és Erikát se tisztelte még meg a nap egy jó kis fotózásra, de talán így is látszik, szép lett! 

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails