2015. február 9., hétfő

februári karácsony

A lányokkal tavaly is úgy döntöttünk, a szokásos forgatókönyvet vesszük elő, vagyis hagyjuk, hogy lemenjen a karácsonyi őrület és csak az új esztendőben ajándékozunk. Ez idén egy picit elhúzódott, de ha minden igaz, ezekben a pillanatokban gyertyafény mellett, titokban a dzsingülbelszt dúdolgatva cserélnek gazdát az ajándékok, úgyhogy mutatom, én miket készítettem. 


A kis tálcákat készen vettem, én pácoltam és lakkoztam őket. Eredetileg horgolt monogramos terítőt terveztem bele, de a sokadik minta se tetszett, úgyhogy feladtam. 

A zöld egyendobozokból nekik is félretettem, de gluténmentesek a lányok, így keksz helyett fogtam egy-egy apró befőttesüveget, kerestem a pinteresten karácsonyi kottát, nyomtattam, vágtam, ragasztottam és tádááám, kész is a karácsonyi mécses!

Szerettem volna pár vigasztaló és/vagy boldogító szót is adni nekik, sokáig hezitáltam a formán. Végül vettem vastag kartont és szintén a pinteresten kerestem mintás papírokat. Kivágtam két szívformát és akkora négyzeteket nyomtattam a papírokból, hogy ráférjenek a szívek.

Vicces/bátorító idézeteket is nyomtattam, majd formára hajtogattam a borítékokat és felragasztottam őket a kartonra. 

És ha már megkésett karácsony, nem hagyhatom ki ezt a poént :))))



LinkWithin

Related Posts with Thumbnails