2012. január 31., kedd

egy sál igaz története

Egyszer volt, hol nem volt, a Dunán és Tiszán innen éldegélt egy lyányka. A lyányka tagja volt a helyi kötő klubnak, ahol is kitalálták, karácsonyi ünnepséget tartanak. Annak rendje és módja szerint felírták a résztvevők neveit cetlikre, szépen sorban mindenki kihúzta az ajándékozott nevét. Mikor meglátta a papírját a lyány, nagyot dobbant a szíve. Mondhatnám, hogy örömében, de az hazugság lenne, ez meg itt igaz történet, hát mondjuk azt, hogy megijedt. Mert szeretett ő mindenkit a csoportban, mindenki kézműves munkásságát tisztelte, na de kihúzni Anettet... hát magasra kellett tenni a lécet.

Természetesen az már az első percben világos volt, akármit köt vagy horgol, szóba se jöhet gyári fonal. KicsiKató fonal kerestetik! Szerencsére épp időben érkezett meg a rokka, így azért könnyebb volt a munka. A színt se volt nehéz eldönteni, csak rövid ideig vacillált a lány a narancs és piros között, de aztán jött az isteni szikra - hosszan átmenetes fonal kell!!! Megfestette, megfonta, aztán hosszasan vergődött, repdesett a gondolata mintáról mintára.
Végül úgy döntött, nem cifrázza, egy egyszerű gyémántmintás nyakmelegítőt kötött. A maradékból virágot horgolt.
Kissé idegesen átadta, de az ajándékozott széles mosolyát látva végképp megnyugodott.
Az én mesém is tovább tartott volna, ha a fonal hosszabbra fonódik, de csak 200 méteres lett:)))) A fonal és a sál paraméterei a ravelryn:)))

2012. január 29., vasárnap

pár pillanat...

... amit szeretnék megőrizni a tegnapi napról az emlékeimben:

a sok hasonszőrű addiktív nőszemély társasága
a kapott ajándék
a megajándékozott öröme
az együtt sírás és örömködés különleges élménye
így egyben az egész, ez a fantasztikus közösség
Hírös Kötő Klub, januári találka, elhalasztott karácsonyi ajándékozás

2012. január 27., péntek

tervek

Tervek kellenek, ha másért nem, hogy el lehessen tőlük térni, igaz?:)

Mostanában megint ezer fokon ég a kreatív énem (ez köszönhető annak a rengeteg hasonszőrű embernek is, akikkel az utóbbi időben körülvettem magam), így várható volt, hogy elveszek a sok csapongás közepette. Ezért leültem és szépen összeszedtem, mik azok, amiket feltétlen meg kell kötnöm/horgolnom/varrnom fél éven belül.

A lista - jelenleg - így néz ki:
- 6 horgolt neszesszer és pénztárca-alap
- 4 varrott táska
- 3 kötött pulcsi (ebből egynek még meg kell fonni az alapanyagát)
- 2 kötött szoknya
- 4 horgolt terítő (két kisebb, két nagyobb)
- 7 kötött kendő (ebből három kisebb méret)
- 1 kötött táska
- 1 horgolt táska
- 4-5 quilt edényfogó
- 2 horgolt amigurumi
- 1 boleró
- 1 nyakmelegítő (amihez még fonalat kell fonnom)
- (ezt már csak zárójelben merem hozzátenni, hétvégén festettem fél kilónyi szalaggyapjút, amik arra várnak, hogy fonallá alakuljanak)

Ebből háromhoz kell venni fonalat, a többihez megvan. Úgyhogy ezennel projekt-embargót vezetek be KicsiKató háza táján, különben elveszek:))

és hogy mi ennek a blogos hozománya? hogy soksoksoksoksok új poszt várható a közeljövőben:)))

2012. január 22., vasárnap

helyzetjelentés

Még decemberben fontam meg ezt az elrontottnak titulált sk festett Rikker gyapjút, hát amennyire nem tetszett szöszként, annál jobban bejön fonalként. Egyenetlen még mindig, igyekszem nem kiengedni az ujjaim közül nagyobb adag gyapjúdarabokat, de ezzel még meggyűlik a bajom. Az azért vigasztal, hogy ezek az egyenetlenségek baromi jól mutatnak megkötve:))
Aztán itt ez a másik festett, ezt még nyár végén pingáltam, hogy megfonjam kézi orsón. El is kezdtem, úgy 4 dekánál tartottam, mikor Guszti jött. Eddig a sarokban pihent, de hogy ne menjen az eddigi munka veszendőbe, a maradékot feldolgoztam rokkán. Na ez az igazi art fonal, vannak benne akkor kézzel font göbök, hogy csak na! :)))
Ő pedig egy egészen friss projekt. Eleve ezzel a szándékkal vettem tavaly nagyobb adag fekete és vörös gyapjút, beszereztem hozzá a kutyakefét is (köszi Adri az ötletért:))) és tegnap neki is láttam lazán összekártolni. Imááááádom!!!! Csupa tűz, szenvedély, vágy, Latin-Amerika, tüzes tequila... Hosszútávú projekt, összesen 35 dekányi lesz, ebből már 10-et kártoltam - fontam - összecérnáztam, nagyon várom, hogy beleköthessek. Ha összejön belőle annyi, egy Lace Cardi lesz a végzete.
Ti min ügyködtetek a héten?


2012. január 17., kedd

már megint!

én becsszóra nem tehetek róla, hogy már megint kendő. de kellett. megértitek? :)
pattern: Moesseux
size: 170, 68 cm, 91 g


2012. január 8., vasárnap

icipici kendőcske

Tavaly kezdtem el, szilveszterkor az éjfél is a kendővel a kezemben talált és pár napja be is fejeztem. Az egyik sk festett gyapjút használtam hozzá, sajnos rövidítenem kellett a mintán, mert nem volt elég fonalam. Nem bírtam ki, míg megszárad, már blokkolás közben meg kell mutatnom...
Sajnos fény híján jobb képeket nem tudtam csiholni. Ááááá, nem lett nagy, épp akkora, hogy ha háromszor ekkorára híznék, akkor is körbeérne:) 80x215 cm. :)))
pattern: Pamuya
size: 80x215 cm, 180 g
yarn: homedyed wool
needle: 5 mm Addi lace


Ti mit bütykültök idén először?:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails