2010. június 20., vasárnap

(k)első kecskeméti közös kötés - kipipálva:)

Megvolt, nem is akármilyen:) Az időjárás nem volt hozzánk túl kegyes, emiatt egy kávézóba szorultunk be, de ez nem nyomta rá a hangulatunkra a bélyegét. Sajnos a benti fény miatt nem túl jól sikerültek a képek, így csak a szavaimra hagyatkozhattok:)

Tízen voltunk, név szerint: Jucuu, aki szervezte és a legkitartóbban kötött, Kinga, akinek hamar mennie kellett, de a lelkesedése remélem töretlen lesz és kilábal az alkotói válságból, Timi, a mázlista, aki a Barka által felajánlott fonalat hazavitte, másik Kinga, aki előrelátóan nem hozott kötnivalót, úgyis elment az idő beszélgetésre, Ariadné, aki csodákat nemezel és selyemfest, jah és most már fonalat is tud fonni, Peony, aki Ariadnét tanította és csodáló pillantásainkat elviselte - türelmesen fonogatta a fonalát, Gira, aki polcszegélyt horgolt, Csipcsilla, akinek a helyben készült horgolt katicáját megnyertem:) és Micus, aki bőszen horgolta az egyelőre szupertitkos horgo-blogos pályázati munkáját.

Közel 5 órát töltöttünk együtt, beszélgettünk, ajándékoztunk, sorsoltunk, sütiztünk és egy picit kötöttünk is. Nagyon örültem, hogy megismertem őket:) A Kecskemét közelieknek pedig üzenem, hogy írjanak, ha csatlakoznának, szeretnénk 1-2 havonta megismételni a mai napot:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails