2009. október 1., csütörtök

ments életet, ha teheted!




Sokat gondolkodtam, írjak-e erről, de ha csak egy ember elmegy a bejegyzés hatására vért adni, már megérte.

A héten az összes kreatív cselekedetem mindössze ez a kis megcsapoltatás volt:) Szüleim rendszeres véradók voltak és sokáig vágyódtam rá, hogy mehessek én is, de ez csak idén adatott meg. Egyébként már azért megéri elmennem, mert imádom beikszelni, hogy egészséges vagyok:)

Rengeteg feltétele van a véradásnak, de fontos, hogy aki megfelel ezeknek és összeszedte a bátorságát, az tegyen is. Persze sokan vannak, akik sajnos nem adhatnak, de sokan azok is, akik tehetnék, csak esetleg még nem indultak el. (Csak azért írom, mert nem elkeseríteni szeretném a beteg olvasóimat, inkább lelkesíteni mindenkit:)

Szinte minden nagyobb városban van véradó állomás. A nővérkék kedvesek, egy-egy alkalommal többször is megköszönik, hogy segítettél, mintha csak nekik adnád... Érdemes rászánni két órát, lehet, hogy hosszú a sor (bizony, hétfőn itt Kecskeméten az ajtónál volt a vége és senki sem fordult vissza elégedetlenkedve:), várni kell a székre és bele kell kalkulálni az utána kialakulható szédülést is.

Sok szempontból jó vért adni. Egyrészt rendszeresen szűrnek a legveszedelmesebb vírusokkal szemben, vércukrot és vérnyomást mérnek. Másrészt adhatsz. Kreatív barátaimnak magyarázzam, milyen jó is adni?:) Harmadrészt jót tesz a szervezetnek, és legutoljára említem, hogy teletömnek itt Kecskeméten pl. egy rakat fürdőjeggyel. Jelenleg a Vöröskereszt 500 forintos étkezési utalványt is ad, ami mindenképp jelképes, de egy kis muníciót lehet belőle venni az újabb vérképzéshez:)

Szóval segítsünk, ha tudunk. Én másodjára voltam. Az elsőnél igencsak kóvályogtam egy ideig, most már sokkal kellemesebb volt, de azt mondom, még ez az áldozat is megéri. És higgyétek el, annyira profik ott, hogy egyáltalán nem fáj semmi!

Aki bővebb infókra vagy plusz lelkesítésre vágyik, szívesen segítek e-mailben!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails