2009. május 28., csütörtök

az egyik legnagyobb csalódás...

… felnőtt létemben az volt, mikor egyik barátnőm közölte, hogy Bambi fiú. Felnőttem, leéltem 20 évet és végig hazugságban ringattak. A kegyelemdöfés az volt, mikor elhozta a kazettáját, ahol Bambi már APA… Egy világ omlott össze bennem, én azt hittem, lány. (Ennél már csak az volt durvább, mikor a kisfiúként diagnosztizált cicánk felnőtt és a tetőn a szemünk láttára hódolt be a szomszéd kandúrnak:)))

No, Bambi. Kicsit sok volt mostanság belőle. Az egyik óvodai csoport ballagására varrtam tarisznyákat, ők történetesen az Őz-csoport (voltak). Harmincan… harminc hímzett Bambival. Hát untam, megmondom őszintén. A szombati lagzi után (amin remekül szórakoztunk) dél körül kászálódtam az ágyból, mikor kiderült, hogy az eredetileg június 5-i ballagás, amit már előrehoztak másodikára igaziból ma van. Ergo ugrik a háromnapos hétvége, amit a varrásra szántam. Ergo ugrik a standard napi nyolc óra alvásom. De – amint a nagyok mondják – teher alatt nő a pálma… Az én esetemben a szemem alatti karikák azonosíthatóak a pálmával… De jelentem, sikerült! Sajnos jobb képeket nem tudtam készíteni, túl gyorsan zajlott minden:)

Well, I was so busy nowadays… I was aked to sew 30 little bags for little boys and girls with one design… It wasn’t so creative, but I’ve done it. It was hard because I thought I had still a few days but I wasn’t right. I love sleeping and I didn’t have enough time for it…:)




Ui.: Nyolc évnyi permanens internetellátás után pőrén, információk nélkül töltöm az estéimet már három napja, ugyanis szolgáltatót váltok, ami bőségesen olcsóbb, ha kimarad pár hét. Szóval ügyeskedek itt a munkás órák alatt, a levelekre is csak munkaidőben tudok egy-két hétig válaszolni. Azért igyekszem…:)

Update: A lényeget a nagy munkahelyi rohanásban lehagytam - ez a munka nem jöhetett volna létre, ha nincs Mamis, aki megalkotja nekem a mintát (kétszer is:). Nagyon köszönöm!!:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails